2012. május 15., kedd

Öntöttvas csoda

Odavagyok a szüleim padlásáért. Tizenéves koromban, amikor mások együtteses pólót vagy divatos cuccokat hordanak, én a padlásról újítottam meg rendszeresen a ruhatáramat. Legalább három generáció ruháiból válogathattam: ott voltak a testvéreim régi pólói, pár ing és nadrág nagyapámtól, és a kimeríthetetlen kincsestár: a szüleim, különösen édesanyám holmijai. Akárhányszor mentem fel és borítottam ki egy-egy műanyag zsákot, mindig találtam pár korábban sosem látott, de méretben pont jó, és egyébként nagyon oldschool szoknyát, trikót, pulóvert. Hasonló volt a helyzet a könyvekkel is: időnként óriási kupacokat hordtam át a szobámba, aztán mikor mindet végigolvastam, visszatoloncoltam őket a kartondobozokba, és előrángattam egy újabb adagot. A ruhákon és a könyveken kívül más nem nagyon érdekelt a padlásról, pedig.


Pedig volt ott más is. Éveken át vágyódtan öntöttvas edények után. Olvastam, hogy jól tartják a hőt, egyenletesen melegítenek, könnyű tisztítani őket és bármit meg lehet főzni bennük. Ez persze messze nem érdekelt annyira, mint az, hogy a nyelük is vasból van, és így egyformán használhatók a tűzhelyen és a sütőben is. Amióta először olvastam a spanyol tortilla receptjét, tudtam, hogy a konyhámnak égető szüksége van egy öntöttvas edényre. Időnként hangoztattam is ezt a nézetemet, de érdemi lépést évekig nem tettem az ügyben. Aztán egyszer csak kiderült, hogy a szüleim padlásán ott hever két, sosem használt öntöttvas edény, egy lábos és egy serpenyő, meg egy mindkettőre passzoló fedél. Ezzel meg is oldódott a húsvéti ajándék kérdése és nemrég felavattuk a szett serpenyő részét egy hatalmas adag tortillával - Hugh Fearnley-Whittingstall receptje szerint, aki történetesen frittatának hívja ezt az ételt, de nekünk gyakorlatilag mindegy.


Az érdem az övé, a recept, ahogy mi csináltuk, gyorsan összefoglalva: csak úgy szemre összeválogattunk néhány krumplit, meghámoztuk és fél centis karikákra vágtuk. Feltettük főni sós vízben. Mikor a víz felforrt, brokkolit és borsót dobtunk még hozzá, a kettőből összesen kb. 30 dekányit. A zöldségeket félpuhára főztük. Eközben az öntöttvas edényben olajon megpirítottunk két és fél óriási zöldhagymát, karikákra vágva. Hozzáadtuk a félpuha zöldségeket és nyolc, előzőleg felvert, sózott-borsozott tojást. Addig hagytuk a tűzhelyen, amíg félig megdermedt a tojás, akkor megszórtuk juhtúróval a tetejét és az edényt átpakoltuk az előmelegített sütőbe. Ott készre sütöttük. Egyszerű és gyors vacsora volt, és nem mellesleg másnapi ebéd is. A krumpli mellé bármilyen zöldséget lehet még tenni, hamar elkészül - csak egy menő öntöttvas edény kell hozzá. Vagy bármilyen más serpenyő, aminek a nyele nem olvad meg, ha átrakjuk a sütőbe.

5 megjegyzés:

  1. nem szép dolog, de nagyon irigykedem az edényekért:)jó főzéseket benne!

    VálaszTörlés
  2. Ha "másért nem", ezért a padlásért jó helyre születtél!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ó, a padlás csak ezredrésze a dolgoknak :) de az is biztos, hogy ha letesznek egy gyereket az én érdeklődési körömmel egy házban, ahol ilyen padlás van, boldog gyerekkora lesz.

      Törlés
  3. Köszönöm a receptet / cikket, mert nemrég az öntöttvas mániám kiteljesedett, sok olvasás után az ebayen vettem egy Griswold #8 serpenyőt, nemsokára megérkezik. Ez még a régi II. VH előtti, amikor kézzel csiszolták őket simára, hogy könnyebb legyen a kiégetás, üvegszerű a patina. Már alig várom hogy megérkezzen, közben a következőt vadászom - antik Griswold, Wagner, Piqua Ware.

    VálaszTörlés