Oldalak

2015. június 15., hétfő

Borisz

Számtalanszor kezdtem elölről, írtam újra és újra ezt a bejegyzést, de nem igazán tudok mit mondani. Boriszra mindig úgy gondoltam, hogy ő nem a miénk. Miénk a ház, a kert, a kertben a zöldségek, a miénk a tulipán és a komposzt, de a macska nem a miénk, ő önmagáé és a Jóistené. Nekünk adta azt az időt, ami adatott neki, sokat gyógyultunk, rengeteget tanultunk tőle, és olyan nagyra tárta a szívünket, amiről sosem gondoltuk volna, hogy lehetséges. Óriási kaland volt, és megszakad a szívünk, hogy véget ért.


Kiscica, nagyon hiányzol. Mindent köszönünk.