2016. április 3., vasárnap

Vidéki és városi identitás


– Na, és milyen az élet Ózdon? – kérdezte pár éve tőlem valaki.

Valamelyik nap éppen Budapest felé autóztam, amikor eszembe jutott, hogy lassan öt éve költöztünk vidékre. És hogy bár mi teljesen jól megvagyunk a magunk kellően komplex identitásával, mennyire nehéz erről másokkal beszélgetni.

Mikor Budapesten éltem, és bárhol elmondtam, hogy vidéken akarok élni, előbb-utóbb valaki odamondta: dehát te budapesti vagy. 

Kicsit olyan lehet ez, mint amikor az ember két szülője más-más országból származik. Lehet valaki 100%-ig magyar és 100%-ig valami más, egyszerre. Azt is gondolom, hogy nem is igazán jó másoknak megmondani, hogy ők micsodák.

A szavaknak óriási ereje van, és a sorrend se mindegy. Ha azzal kezdem, hogy hol élek, akkor általában úgy beszélnek velem, mintha vidékiként egy kicsit eleve kevesebb közöm lenne a létezéshez. Ha viszont taktikusan úgy mutatkozom be, hogy az emberek a budapesti identitásommal találkozzanak először (hova járok egyetemre, kocsmába, könyvesboltba stb.), akkor a többit nehéz megérteniük. Többnyire mindenki azzal próbálja meg feloldani a feszültségét, hogy közli: nem, nem, te vidéki vagy. 

Végül is öt éve itt élünk, úgyhogy azt hiszem, 100%-ig vidéki is vagyok már, tényleg. Meg persze 100%-ig fővárosi is. Szeretem ezt, jól tudok így élni.


És úgy is szeretek élni, hogy a kocsma ablaka közvetlenül a folyóra néz. Mikor először eveztem végig Magyarországon, nagyon megszerettem a vízparti italméréseket. Ma végre kipróbáltuk azt a kocsmát, amit két éve nézegettünk, jó lehet-e, érdemes-e. Az ember kiül egy pohár fröccsel a fűbe, és a vizet nézi. A látvány magától értelmeződik.


– Emlékszel, ilyen csészéből kávéztunk Szentendrén is! 

Szerettem volna a Dunakanyarban élni, adni ennek egy esélyt. Akár Szentendrén is, de inkább a valamelyik környező faluban vagy kisvárosban. Sokszor sajnálom, hogy máshová indultunk el, de most már igazán itthon érzem magam. 


Gergo

2015. szeptember 6., vasárnap

Hirtelen ősz lett



Az ember egy pillanatra nem figyel, és hirtelen ősz lesz. Már egészen természetesen vesszük magunkra a pulóvert és a dzsekit. Járunk egyet választott hazánkban. Béke van.



Nem kérdés, szeretjük-e. Mert egyszerűen vannak a dolgok: a komló virága, a madárberkenye, a hattyúk a vízen. Még utoljára cikáznak odafenn a fecskék, mielőtt újból útra kelnek. Helyünk van egymás mellett a világban. Szépen-lassan nekünk, jöttmenteknek is helyünk lett itt, a lakóhelyünkön.


Itt az új évszak új kalandokkal. 

Nem adja könnyen magát.

Nekünk kell megragadni minden egyes napot.

Néha sikerül.





2015. július 17., péntek

Kecsap


Megírhatod te, akkor de mindenképp írd bele, hogy holnap ketchupot főzünk! – mondta, meg aztán azt is, hogy "na, eddig tartott ki a szociális mosolyom, nevettess meg". 

Persze nem kell megnevettetni, ugyanúgy vigyorog, mint a gyerekkori fotóin. Néha azt mondom neki, hogy röhögős, és akkor is nevetünk. Néha azt mondja, hogy ne mondjam ezt. Én meg mondom, és újra nevetünk. 

Teremnek a növények. Piroslanak a csípőspaprikák, a paradicsomok. Ez nagyon jó. Olyan, mint amikor szeretnek minket. Valami többlet keletkezik szinte a semmiből.

Időnként írnak az ismerősök, hogy szeretik ezt a blogot. Mi is szeretjük. Sok tennivalónk van még a kertben és a ház körül. Olvasgatunk a biokertészetről, próbálunk jó megoldásokat ellesni. Néha kiakadunk, amikor egy újabb málnatő szárad ki érthetetlen okból, aztán örülünk, amikor hirtelen nagyot nő az uborka meg a cukkini. 

Szeretjük ezt. 

2015. június 15., hétfő

Borisz

Számtalanszor kezdtem elölről, írtam újra és újra ezt a bejegyzést, de nem igazán tudok mit mondani. Boriszra mindig úgy gondoltam, hogy ő nem a miénk. Miénk a ház, a kert, a kertben a zöldségek, a miénk a tulipán és a komposzt, de a macska nem a miénk, ő önmagáé és a Jóistené. Nekünk adta azt az időt, ami adatott neki, sokat gyógyultunk, rengeteget tanultunk tőle, és olyan nagyra tárta a szívünket, amiről sosem gondoltuk volna, hogy lehetséges. Óriási kaland volt, és megszakad a szívünk, hogy véget ért.


Kiscica, nagyon hiányzol. Mindent köszönünk.

2015. május 27., szerda

Keringő


Nagyon tetszik ez a vidéki élet, amire hát vágytunk is régóta. Belefeküdni a saját tevékenységeink ritmusába, esti locsolások, gazolás hétvégén, egyetem Gergőnek és havonta egyszer dúlaképzés, hajnali kelés, Budapest. A reggeli ébredések és az esti fogmosás, a cica nyávogása pontosan fél órával vacsoraidő előtt. Belekapaszkodni a változó évszakok sodrásába, téli nyugalomtól téli nyugalomig, az egymás után előbújó gazok, egymás után bimbózó virágok és az egymás után érő zöldségek, gyümölcsök hullámain, a minden héten elkészülő epres-rebarbarás sütitől az ugyanolyan ritmusban ismétlődő barackos lepényig, aztán körte gyömbérrel, szilva almával, összehúzott avar, sütőtök.

Most még pár napig tavasz van, és amíg esik az eső, sokat gondolunk a két évvel ezelőtti május ugyanilyen esős végére. Azóta tudjuk, hogy még a szürke és álmos napok is hozhatnak határtalan boldogságot, életreszóló mosolyokat. Felhúzzuk a gumicsizmát, leszedjük az aktuális termést a kertben és hálásak vagyunk minden napért, amit azóta együtt tölthetünk.

2015. május 11., hétfő

Szőlővirágszörp + recept

Kitört a konyhánkban a gasztoforradalom. Egyik nap a szőlősorok közt sétáltunk, és épp azon lelkendeztem Gergonek, hogy már csak néhány nap, és elég bodzavirág lesz ahhoz, hogy bekeverjem az év első szörpjét. Közben megcsapott minket a szőlővirágok édes, parfümbe illő illata, és Gergo egyszer csak azt mondta: hihetetlen ez az illat, biztos, hogy a szőlővirágból is lehet szörpöt csinálni!


Hát megcsináltam. Ugyanúgy, ahogy a bodzát szoktam, és nagyon, nagyon, nagyon finom lett. Friss és üdítő, az íze leginkább az egresére hasonlít, nem olyan édes, mint a bodza, inkább gyümölcsös. Idén levendulából és orgonavirágból is készült már szörp, de ezeket nem szeretjük túláradóan, inkább csak csillapítják a hiányt a bodzavirágzásig. A szőlő viszont biztos, hogy hosszú távon is maradni fog. Nekünk a termésből sem fognak hiányozni ezek a fürtök, ahol pedig bor készül a szőlőből, amennyire tudom, egyébként is ritkítják ilyentájt a termést, úgyhogy érdemes megpróbálni. A recept kettő az egyben: anyukám világbajnok bodzaszörpje is ugyanígy készül.

Hozzávalók:
két duplamarék szőlővirág (ha jól számoltam, ez kb. 40 fürtöcske) vagy 28 bodzavirág
1,5 kg cukor
4 dkg citromsav

A virágokat egy nagy fazékba vagy tálba pakoljuk, leöntjük két liter vízzel és egy éjszakán át ázni hagyjuk. Másnap leszűrjük, a virágot kidobjuk. Az áztatóvízhez keverjük a cukrot és a citromsavat, és időnként megkeverve hagyjuk még állni, amíg a cukor fel nem olvad (ez a keverés gyakoriságától függően kb. egy nap szokott lenni). Kóstoljuk, és ha kell, mehet még bele cukor vagy citromsav. Üvegekbe töltjük és hideg helyen tároljuk. Ha hosszú távra tervezünk vele, akkor szórjunk tartósítószert is a tetejére. Ebből a mennyiségből kb. három liter szörp lesz.

Tippek a szedéshez: eleve olyan virágokat próbáljunk válogatni, amik nem tetvesek vagy pókhálósak, mert a szörp savát-borsát a virágpor adja, így a virágokat áztatás előtt nem mossuk meg. Ha a virágok picik vagy szemmel láthatólag kevés rajtuk a virágpor, akkor kettőt számoljunk egynek.

2015. május 4., hétfő

Bármelyik napunk



Néha, amikor barátok jönnek látogatóba, mintegy mellesleg, észre sem vesszük, készül rólunk egy-két közös fotó. És amikor megkapjuk, akkor egészen meghatódok, mert rájövök, hogy nincs is annyi közös fotónk, mint gondolom. Főleg olyan, nincs, amin nem álltunk oda szép háttér elé, a kamerába mosolyogva, hanem arról szól, ami bármelyik napunk lehetne. Hogy csak bogarászunk a kertben, és közben összenézünk néha, vagy hogy a holtág partján figyeljük a vizet. A hétköznapok apró pillanatai, amikre ugyanúgy emlékezni szeretnék mindig, mint a nagy kalandokra. Nagyon köszönjük ezt a néhány fotót.



2015. április 16., csütörtök

Békagarázs


Amikor előadtam Kicsunak az ökológiai szempontból is működő kert ötletét, nos, nem igazán örült. Én évek, ha nem évtizedek óta tudom, hogy csak olyan "gazdaságot" vagyok hajlandó működtetni, ami a nagy egésznek is része. Gyorsan hozzáteszem, néhány hét eltelte után lelkesedni kezdett mindazért, amiről beszéltem neki. 

Olyannyira, hogy ma kihelyeztük a rózsa tövébe a békagarázsokat. Ő rendelte őket, és valószínűleg az emberiség 99,9%-ának hiába is próbálnánk meg elmagyarázni, mi a fene ez. 

Nem olyan rég egy David Attenborough filmet néztem, onnan tudtam meg, hogy a békák valószínűleg hamarosan kipusztulnak. Egy bőrgomba miatt tőlünk nyugatabbra tömegesen hullanak el. Szerencsére létrehoztak már olyan központokat, ahol viszonylag izolálva segítik a kétéltűfajok túlélését. Azt szeretném, hogy a kert szorgos takarítói ne tűnjenek el. Bárhogy is lesz, egy olyan kertet akarok fenntartani, ahol otthonra találnak. 

Ennek az első lépése a két kihelyezett békagarázs. És mivel öko-rendszerben gondolkozunk, további terveink is vannak. Remélem, azokról is lesz időnk beszámolni. Mi innen rendeltük, de természetesen házilag is elkészíthető.