2013. június 9., vasárnap

Fűszerszüret / Kert 2013

Közkívánatra, meg mert épp ma történt, hogy már óriási nőttek a fűszernövények az ablakban, és úgy döntöttük, hogy megejtjük az idei első szüretet. De kezdjük az elején.


A tavalyi évet amolyan tesztidőszaknak szántuk, sok mindenből ültettünk egy keveset, és megnéztük, mi hogy bírja az erkély klímáját. A fűszereken kívül két nyerő növényünk volt: a borsó és a paradicsom. A borsót igazi sikerélmény volt nézni, gyorsan és látványosan fejlődött, de a termés sem mennyiségben, sem minőségben nem hozta azt a szintet, ami ismétlésért kiáltott volna. A paradicsom viszont mindent elsöprő győzelmet aratott az erkélyen, úgyhogy idén dupla mennyiséggel akartunk újrázni. Aztán egy hidegnek ígérkező hétvégén itt hagytuk őket gondoskodás nélkül, és, minthogy az a hétvége mégsem lett hideg, a tövek többsége kiégett. Még vagy egy hónapig vártunk, tápláltuk, metszettük őket, de megálltak a növekedésben. Ma végre elengedtük a dolgot, kiszedtük a halott töveket, és a helyükre ültettük a saját cserepükben már el sem férő kis növényeket: ajándékpetrezselymet, illatos rezedát, bazsalikomot.

Azokat a fűszereket pedig, amiket a meglepetés lánybúcsún kaptam (hozhattam egy-egy tövet minden fűszerből, amit felismertem a kertben), ma részben leszüreteltük. Néhány szál levendula került a hálószobába száradni, a tárkony, menta és oregano pedig a tőlünk telhető legmelegszellősebb helyen pihen, hogy idővel üvegcsékbe kerüljön. Éljen a nyár!

2013. június 6., csütörtök

Mindörökkön örökké

Most egy ideig nem írtunk ide, nagyrészt azért, mert összeházasodtunk:

Erről még fogunk írni sokat, most egyelőre csak örülünk annak a túlcsorduló valaminek, amit akkor érzünk, ha egymás szemébe nézünk. Nemsokára elutazunk nászútra, és ha onnan visszajöttünk, mesélünk még az esküvőről, megmutatjuk, mi mindent készítettünk hozzá házilag mi, a családunk és a barátaink, aztán lassan visszatérünk a régi kerékvágásba. Hiányzik ez a blog, hiányoztok, tartsatok ki!

A fotót az esküvő hivatalos fotósa, a fantasztikus Török-Bognár Reni készítette, ezúttal a szerzői jogok is őt illetik meg. Reni mellesleg az egyik kedvenc gasztrobloggerem. Mindkét blogját érdemes figyelemmel követni :)