2014. december 31., szerda

2014

Elég nagy esélye van annak, hogy ha valamikor a jövőben szóba kerül a 2014-es év, nem nagyon fog más eszünkbe jutni róla, mint a házfelújítás. Ezzel telt a legtöbb hétvégénk és ekörül forogtak a gondolataink minden hétköznap. Mégis, mielőtt befejezzük ezt az évet, még egyszer végiggondoltuk, hogy mi más volt még, ami szebbé, emlékezetessé (és időnként egyedül elviselhetővé) tette 2014-et. Szerencsére elég sok minden. :)

Ott volt például az a hosszú hétvége, amikor az első házassági évfordulónkat ünnepeltük. Kivettünk egy szobát Pécsen és ott töltöttünk pár ráérős napot. Találkoztunk néhány barátunkkal, együtt vacsoráztunk jobbnál jobb helyeken, kirándultunk a Mecsekben, múzeumokba mentünk, hazafelé pedig megálltunk Mecseknádasdon, a kápolnánál, ahol az esküvőnk volt.


 Vagy például az a néhány nap, amit nyaralásnak kiáltottunk ki, leautóztunk Nagyharsányba és ördögkatlanoztunk, nem törődve az esővel, aztán később a hőséggel sem. Találkoztunk egy sor régi és új ismerőssel, boroztunk a hegyen, színdarabokat néztünk ámulva és végteleneket beszélgettünk.

Ősszel a kőművesmunkák mellett mindketten tanulni kezdtünk: Gergő a szakképzést kezdte el, én pedig elvégeztem a dúla alapképzést, azóta pedig már a továbbképzést végzem. Hurrá!

Közben - mert odafenn úgy gondolták, elbírunk még egy kis extrával -, találtunk egy koszos, nyivákoló kismacskát. Hazavittük, és ő lett Borisz. Gyönyörű, fehér, kék szemű, nem hall, és egy igazi rosszcsont. Újra kellett gondolnunk miatta a teljes költözési tervet, és minden egy napnál hosszabb utazásnál a fejünk tetején pörgünk, amióta velünk él, de lassan megtanuljuk kezelni a helyzetet :)


És volt számtalan barátokkal töltött hétvégénk a háznál, ahol az első hónapokban a kertben felállított sátrakban aludtunk hétvégenként, és egészen sokáig csak a kerti csapnál tudtunk mosakodni az egész napos munka után. Ipari mennyiségű szalonna és lecsó készült, jó borokat ittunk pincehidegen, szabadtéri vetítést tartottunk Lázár Ervin-novellákból készült filmekkel és a szőlőtőkék között néztük a csillagokat.


Nagyon munkás év volt, rengeteget tanultunk az építőiparról, a vakolatfajtákról, a csempeszínekről és a bútorbeszerzési helyekről, a barátságokról, a bizalomról, egymásról és talán a legtöbbet magunkról. Soha ilyen hálásak egy év végén sem voltunk még azokért az ajándékokért, amiket év közben kaptunk: mindenféle földi javakért, időért, jó tanácsokért, este is felvett telefonokért, átvállalt feladatokért, mindenki keze munkájáért. Ezt az évet nem egyhamar fogjuk elfelejteni. Innen is köszönjük mindenkinek, aki a részese volt. Boldog új évet mindannyiótoknak!


2014. december 24., szerda

Boldog karácsonyt!

Ha valamit, hát azt megtanultuk idén, hogy nem a külsőségek teszik a karácsonyt. Az adventet dobozok közt töltöttük, a konyhánk még nincs olyan állapotban, hogy ünnepi vacsorát készíthetnénk benne, és arra sem igazán volt időnk, hogy ajándékokat vegyünk egymásnak. Mégis hatalmas ajándékot kaptunk idén: a saját otthonunkban tölthetjük a karácsonyt. Egy égősor az ablakban, meleg, fenyőillat és egy kis pihenős együttlét, ennél többet nem is kérünk, köszönjük szépen. Azt kívánjuk, hogy nektek is legyen hasonlóan meghitt, boldog karácsonyotok!



2014. december 22., hétfő

Hurrá, beköltöztünk!

 
Megérkeztünk! Többé-kevésbé beköltöztünk a házba, amin egész évben dolgoztunk. A dolgaink többsége még dobozokban várja, hogy legyen hová tenni őket, a bútorok egy része még nincs kész és a falak még szinte mind csupaszak, de ezzel most nem foglalkozunk, inkább azt ünnepeljük, hogy itt vagyunk. Itt teázunk este és itt ébredünk reggel, itt gyújtjuk meg az adventi koszorún az utolsó gyertyát és itt olvasunk a szőnyegen heverve. Sok minden történt velünk ebben az évben, fogunk majd írni erről is, meg a házról is, de most egy picit örüljetek velünk. Megérkeztünk. :)

2014. augusztus 13., szerda

Pssszt!

Nem is tudom, merről kellene megkerülnöm az amúgy már rég kihűlt kását, vagy vágjak-e bele csak úgy a közepébe, hogy hová is lettünk, mmikor lesz újra poszt, és még néhány formája ugyanannak a kérdésnek. Az a helyzet ugyanis, hogy az elmúlt pár hónapban nyakig merültünk egy házfelújításba, aminek a részletei többnyire még nekünk is túl szakmaiak, nemhogy a kedves közönségnek. Szétverünk, befalazunk, méricskélünk, tanakodunk, vakolatot verünk és elkallódott kalapácsokat keresünk az idő nagy részében.


És persze továbbra is, mint eddig, próbáljuk két nyílászáró-ügyi vita között élvezni az életet, friss zöldségeket szedünk a konyhakertből, és néha ki is ruccanunk egy-egy hétvégére, de most eléggé a háttérbe szorult, hogy mindezt közvetítsük is. Nem mindig fotózunk, és még ritkábban szánunk arra időt, hogy a fotókat összerendezzük, szavakat is társítsunk hozzá - így, amíg az a bizonyos ház lakhatóvá nem válik, valószínűleg csendes marad ez a felület. Ha meg mégsem, annak csak örülünk. :)

2014. március 2., vasárnap

Könyvek a kávézóasztalról - Woodstock Handmade Houses

Könyvek, amik kifejezetten arra vannak, hogy belelapozzunk, ha van pár percünk. Leginkább sok képpel, rövid szövegekkel. Mindig van belőlük két-három a kanapé előtti kis asztalon. Kávéhoz, teához, vagy amíg a másik kiszalad a konyhába, elintéz egy telefont, megír egy posztot. Ha nem is klasszikus kávézóasztalos könyvek, így használjuk és így szeretjük őket. Ebben a sorozatban bemutatjuk a kedvenceinket.


Woodstock Handmade Houses
Random House, 1976
Igazi ritkaság, amire úgy találtam rá, hogy évekkel ezelőtt lakberendezési inspiráció után kutattam a neten. Szinte mindig kaphatók belőle antikvár példányok a nemzetközi oldalakon, de időnként csak igen borsos áron. Szerintem mégis megéri: kevés dolog tud annyi pozitív lelkesedéssel eltölteni, mint ennek a könyvnek a fotói. Két amerikai őshippi fotózta körbe Woodstock környékét, ami már fesztivál előtt is a bohém művészek gyűjtöhelye volt. Többségük kézzel, bontott anyagokból és fűrészmalmokból szerzett deszkákból építette a házát, egészen fantasztikus tereket létrehozva így. A fotókból született ez a könyv a '70-es években, és negyven évvel később is ugyanolyan hatásos és lelkesítő, mint akkoriban lehetett. Bár angol nyelvű, a szövegek kevésbé fontosak benne, a lényeget inkább a fotók adják, amik láttán azonnal kedvem támad a mindig éppen aktuális lakóterünket azonnal és gyökeresen átalakítani. Magyarázatképp egy Flickr fotószett a könyv néhány fotójával: https://www.flickr.com/photos/40015199@N08/sets/72157625232592717/


Az előző kávézóasztali könyv leírását itt találod.

2014. február 12., szerda

Híresek lettünk!


Ó igen, még mindig esküvő :) Ma megjelent egy cikk az esküvőnkről az Esküvő Vintage honlapján, sok-sok fotóval. Ha az eddiginél is több részletet szeretnétek tudni, itt olvashatjátok az interjút. Az Esküvő Vintage-et egyébként is ajánljuk mindenkinek, aki esküvőre készül, jó tippeket lehet náluk begyűjteni, és a szolgáltatóajánlójuk is egyre inkább fejlődik. Nem bántuk volna, ha már tavaly ilyenkor is ismerjük az oldalt. :)


Ide kapcsolódik az a hír is, hogy elindult a fotósunk, Török-Bognár Reni új honlapja, amihez ezúton is gratulálunk! Nekünk külön öröm, hogy a főoldalon öt fotónk is szerepel. Leírhatatlan érzés, hogy Reninek, akinek gyakorlatilag abból áll a fél élete, hogy kreatívabbnál kreatívabb esküvőket, párokat fotóz, sokat jelentenek a rólunk készült fotók. Fantasztikus volt vele dolgozni, mindenkinek szívből ajánljuk, ezt tényleg nem lehet elégszer elmondani!

Ha van egy kis időtök, nézzetek rá mindkét oldalra, mert érdemes.

2014. február 9., vasárnap

Tavaszi vasárnap


Persze, nehéz lesz majd, amikor újra elkezd fagyni és leesik még egy hatalmas hó, de mi akkor is örülünk a pulóveres időnek. A tavaszias vasárnapot Duna-parti sétával ünnepeltük, és hazafelé menet, amikor átvágtunk egy helyi parkon, én is levettem a kabátomat és elterültem egy kicsit a fűben, mielőtt továbbálltunk volna. Pont, amikor már kezdett volna beütni a téli depresszió, kaptunk egy kis tavaszt ajándékba. Így az előttünk álló hét is könnyebb lesz. Sok tavaszi mosolyt nektek is!

2014. február 8., szombat

Könyvek a kávézóasztalról - Ikon

Könyvek, amik kifejezetten arra vannak, hogy belelapozzunk, ha van pár percünk. Leginkább sok képpel, rövid szövegekkel. Mindig van belőlük két-három a kanapé előtti kis asztalon. Kávéhoz, teához, vagy amíg a másik kiszalad a konyhába, elintéz egy telefont, megír egy posztot. Ha nem is klasszikus kávézóasztalos könyvek, így használjuk és így szeretjük őket. Ebben a sorozatban bemutatjuk a kedvenceinket.


Taschen: Ikon
Vince Kiadó, 2009.
Valahol azt olvastam, hogy megdöbbentő mértékben tudja fejleszteni az esztétikai érzéket, ha az ember minden nap tíz percig nézeget egy műalkotást. Ez pont annyi idő, ami alatt már el lehet merülni a részletekben, új jelentésrétegeket, új viszonyulásokat felfedezni. A Taschen ikonos könyve úgy nyújtja ezt az élményt, hogy egészen éteri magasságokba visz el közben: szentek, angyalok közé. Egészen bámulatos gyűjteménye egy egészen bámulatos műfajnak. Pár perc elég belefeledkezni egy-egy képbe, vagy átlapozni az oldalakat és a hasonlóságokat vagy a különbségeket megkeresni. Az egyik kedvenc pár perces időtöltésem végigböngészni azt a hatalmas ikont, aminek a figurái a teljes keresztény évkört bemutatják. Kinyitod, becsukod, egy kicsit másképp nézel a világra.

2014. február 3., hétfő

Leányvásár










Gondolkodtam rajta, hogy megosszam-e még ezt az emléket itt, hiszen lassan felidézni is nehéz a napsütéses, meleg őszi napokat. Mégis fontosnak érzem, mert ezek kivételesen olyan képek, amiket sikerült megmenteni a tönkrement laptopról, és egy olyan hétvégén készültek, ami azóta  is nagyon sokszor eszembe jut. Ráadásul kivételesen az én kezemben volt a fényképezőgép :) Tavaly ősszel egyedül utaztam le a pécsváradi Leányvásárra, mert Gergőnek Pesten volt dolga, de ő is úgy érezte, hogy ott a helye, így szombaton késő este még elindult utánam. Kegyelmi állapot volt ez a pár nap, a gyerekek nevetése és a felnőttek mosolya, a forró sült gesztenye otthonos íze. Nagyon hálás vagyok a családommal töltött időért, hogy lehet velük közösen dodzsemezni, hogy egy rugóra jár az agyunk és sokszor fél szavakból is megértjük egymást, a megértő ölelésekért és a sok mókáért. Szerencsés vagyok, mert világéletemben töltekezni tudtam abból a szeretetből, amit megtapasztalok köztük.

2014. január 29., szerda

Helló, tél


Az év első hóviharát használtuk ki, hogy idén először összegyűljünk a barátainkkal. Pár nappal korábban még tavaszi időben tervezgettük a hétvégét, és az sem volt biztos, hogy egyáltalán kell-e télikabátot vinnünk magunkkal. Pénteken viszont hullni kezdett a hó, estére már magasan állt mindenhol, és hamar kiderült, hogy elfelejthetjük a szalonnasütős terveket, és nem csak télikabátot kell csomagolnunk, de több rétegnyi sapkát, sálat, overállt, szánkókat is. És így elindultunk Szálkára.

Kivettünk egy vendégházat, ami a mi kis társaságunk számára tökéletesnek bizonyult. Pénteken csak a legbátrabbak érkeztek, elsőként mi, Szekszárdról a hegyen át csúszkálva, még a városi ruháinkban, lábbal rugdosva le a havat a kocsibeállóról. Pálinkát töltöttünk, forró levest ittunk és beszélgettünk. Éjfél körül befutott még két vándor Budapestről. A szombatot négyesben kezdtük, bőséges reggelivel és hosszú sétával a behavazott tájban, a tó mentén. Hazaérve belekezdtünk az ebédkészítésbe, közben lassan szállingóztak a többiek is.

Sokat írni nem érdemes a hétvégéről, mert ugyanolyan leírhatatlanul telt, mint a többi velük: szánkóztunk a gyerekekkel, hagytuk magunkat belökni a hóba, finomakat ettünk és egészen különleges borokat ittunk, térképet böngésztünk és sokat beszélgettünk. Hiányoltuk azokat, akik nem tudtak velünk lenni és élveztük azok társaságát, akik ott voltak. Jó volt minden értelemben kiszakadni a hétköznapokból, és egy hófödte, falusi mesevilág részévé válni néhány napra. Szálkán egy két évvel ezelőtti legénybúcsú után most fordult meg a társaság másodszor, de biztosan nem utoljára.



Sosem tudjuk eléggé kifejezni, mennyire hálásak vagyunk a barátainkért. Azért, hogy megfőzik a reggeli kávét helyettünk, hogy forró levessel várnak vissza a sétáról, hogy felhívnak, ha tudják, hogy szükségünk van rájuk, hogy emlékeznek a születésnapunkra. Hogy jó könyveket és jó borokat mutatnak, hogy együtt zenélnek velünk, pedig mi nem is tudunk, hogy elhívnak minket az ország legszebb helyeire. Hogy beszélgetnek velünk, hogy elmondják a titkaikat, hogy a tanácsunkat kérik. Hogy a jelenlétükkel mindig példát mutatnak. Köszi, banda!

2014. január 24., péntek

DIY hippi esküvő #6 - Apróságok II.

A végére maradt még néhány apróbbság és nagyobbság, amit fontosnak tartunk megemlíteni, főleg a dekorációs vonalon. Hosszas képnézegetés után állt össze az elképzelésünk, és a családjaink is, mi is sokat dolgoztunk vele, így aztán nem volt olyan könnyű beletörődni, hogy a hűvös-esős idő miatt nem kerülhet ki minden, amit szerettünk volna. A befőttesüvegeket, amikre egy délután alatt családilag bütyköltünk drótot, hogy a fákra akasztva mécseseket gyújthassuk bennük, végül vázaként használtuk fel, a hónapok alatt hajtogatott több száz origamidaru nagy része pedig egy cipősdobozban maradt ahelyett, hogy füzérekben a fákra aggathattuk volna őket.





Végül került azért egy-egy papírdaru minden pohárba, szerencsehozónak. Az ülőhelyeket saját kézzel megírt ültetőkártyák és melléjük fektetett rozmaringágak díszítették, utóbbit már csak azért is fontosnak tartottuk, mert a rozmaring hagyományosan "esküvős növény". Az asztalokon a csokrokat csipkével díszített befőttesüvegekbe tettük, amiket Gergő édesanyja készített. A sátor díszítéséhez  színes papírból kivágott háromszögeket fűztek fel a barátaink, a torta tetejére pedig én rajzoltam ránk hasonlító papírfigurákat, amiket hurkapálcákra ragasztva tűztünk a felső emeletre. Ha te is ilyesmiben gondolkodsz, azt ajánljuk, hogy jó előre kezdj neki a munkálatoknak, mert a papírvagdosás, de a hajtogatás is nagyon időigényes munka. Ha teheted, a díszítő csapatnak már előre elkészített füzéreket adj - nálunk sajnos mindent helyben kellett felfűzni, és az időhiány miatt sok papírháromszög (és daru) maradt meg végül.
Még néhány apróság: a királyfi-királylány témával összhangban koronánk is volt, amit Gergő édesanyja kötött saját minta alapján. Hogy szépen álljanak, keményítővel fixálta őket. Gergő kardját egy barátunktól kaptuk kölcsön, és bár sokan nem értették, mi nagyon szerettük ezt a királyfi-kelléket. A menyasszonyi autónk egy gyönyörű, vajszínű VW bogár volt, amit a sofőrünk, a bátyám kapott kölcsön egy barátjától. A borokat is ő szerezte be egy környékbeli pincészettől, amiért különösen hálásak vagyunk neki. Fő alkoholmentes italként pedig házi bodzaszörpöt és kétféle (hagyományos és narancsos-gyömbéres) limonádét készíttettünk, amik ötliteres befőttes üvegekben várták, hogy a vendégek merőkanállal merhessenek belőlük. A hideg időre való tekintettel utólag még egy jó adag forró teát is bevetettünk, ami a pálinkát kevésbé fogyasztók körében aratott sikert.
És most, hogy itt a történet vége, szeretnénk még egyszer megköszönni mindenkinek a munkáját: a családjainkét, barátainkét, a Mészkemencei Vendégházét, Török-Bognár Reniét, a tortát szállító Zengő Cukrászdáét, és minden ismerősét és ismeretlenét, aki a tanácsaival, útmutatásával vagy akár csak a pinterestes megosztásaival is átsegített minket a tervezés, szervezés és kivitelezés nehézségein.
Ha esküvőt szervezel vagy csak érdeklődsz, és bármire nem kaptál választ ebben a hat posztban, keress meg nyugodtan, szívesen segítünk, ha tudunk!
A fotók Török-Bognár Reni munkái. A többi esküvős posztot itt találod.

2014. január 21., kedd

DIY hippi esküvő #5 - Apróságok I.

Most, hogy már lassan újra tavaszodik, ideje befejezni az esküvői sorozatot is itt a blogon. :) Az egymondatos apróságok maradtak a végére, ezeket két posztra osztottuk, mert annyira sok volt belőlük. Mivel úgy döntöttük, hogy nem szeretnénk hagyományos forgatókönyvet beszédekkel, pajzán játékokkal, menyasszonyrablással és menyecsketánccal, valamilyen alternatívát kínálnunk kellett ezek helyett. Nem annyira programokkal készültünk, mint sok-sok végignézni, végigpróbálnivalóval.


Közönségkedvenc volt például az eldobható fényképezőgép, amiből hármat raktunk ki a fogadóasztalra, és rövid használati útmutatót is mellékeltünk hozzájuk. Reggel elégedetten láttuk, hogy mindhárom gép teljesen betelt, és az előhívás után kiderült, hogy igazi klasszikus bulifotók születtek. Sokan szerették a szókereső rejtvényt is, amit én raktam össze hónapokkal az esküvő előtt. Olyan feladványok szerepeltek benne, mint pl. "ezen a szórakozóhelyen csókolóztunk először", "ilyen tésztát szeret nagyon G", vagy "így hívják K anyukáját". Mivel senki sem tudhatta a választ minden kérdésre, a vendégek kénytelenek voltak beszédbe elegyedni a többiekkel a helyes megfejtés érdekében.




Amikor még azt hittük, hogy kültéren fog zajlani a mulatság, egy sor tervet összegyűjtöttünk. Így lettek volna pokrócok és párnák a területen elszórva, ahol pihenni lehetett volna, a kisgyerekeseknek pedig játszani, de akár pelenkázni is. Édesapám külön erre az alkalomra lengőtekét és életnagyságú Jengát is készített fából. Tekézni a sátorban nem tudtunk, de a Jenga az est egy pontján előkerült és általános rajongás tárgya lett.

Fontos momentum volt a menyecsketánc helyett betervezett éjféli tábortűz-gyújtás és marshmallow-sütés, aminek a hidegben még a vártnál is jobban örült mindenki. Ezen a ponton a barátaink előkaptak néhány kívánságlampiont is, ami számunkra is meglepetés volt és meghitt hangulatot vitt az estébe. De olyan apróságokkal is készültünk, mint a kávébabos csoki, amit én készítettem az esküvő előtti nap az álmosodó vendégeknek, vagy a vintage zsebkendők, amiket a netről rendeltünk és "az örömkönnyeknek" felirattal ellátva kínáltunk fel a vendégeknek.
Befejező rész pénteken - addig is megtaláljátok a többi esküvős posztot itt. A mai fotók részben Török-Bognár Renitől, részben Manninger Dani barátunktól származnak.

2014. január 19., vasárnap

Budapest szép arca


Amióta nem élünk Budapesten, sokkal inkább képesek vagyunk meglátni benne a jót. Ha néha - havonta, kéthavonta egyszer - ott töltünk egy-egy hétvégét, többnyire barátokkal találkozunk, gyalog közlekedünk a belvárosban és kipróbáljuk azokat a jó helyeket, amik azóta nyíltak, mióta elköltöztünk. Sokat beszélgetünk arról, hogy  mennyire más volt egyetemistaként élni a fővárosban, ösztöndíjból, diákmunkákból és szülői támogatásból, fix fizetés nélkül, mindig félve, hogy mire költjük a pénzünket. Most már nem gondolkodunk annyit azon, hogy megengedhetünk-e magunknak egy délutáni kávét vagy egy finom ebédet, amikor ott vagyunk, és így rögtön sokkal vonzóbbá is vált a város. Fogyasztói csapdahelyzet. :)


Amikor a busz a Dunán át befut Pestre, nekem azért még mindig összeszorul kicsit a gyomrom, és hálás vagyok, hogy már nem kell ott élnünk. Múlt hétvégén azért buszoztunk fel, mert a barátaink meghívtak egy rövidített hétvégére magukhoz. A Kálvin téren találkoztunk, vacsoráztunk a Lumenben, hazasétáltunk a Gellért-hegy mögé, megnéztük a várost a tetőről, boroztunk, elmentünk a Várig és vissza át a Vérmezőn, a hónap legfinomabb salátáját ettük ebédre és az Asztalkában desszerteztünk. Dani és Nóri szemével szépnek és élhetőnek láttuk a várost, jó érzés volt velük átsétálni a Szabadság-hídon, látni, hogy sikerült közösségeket találniuk a belvárosban is és egyenként rácsodálkozni a lakásuk megannyi apró, otthonos részletére. Köszönjük nekik és mindenkinek, aki csak egy kicsit is hozzájárul ahhoz, hogy Budapestnek lehessen szép arca, amiért érdemes időnként újra visszamennünk egy-egy hétvégére.