Oldalak

2015. szeptember 6., vasárnap

Hirtelen ősz lett



Az ember egy pillanatra nem figyel, és hirtelen ősz lesz. Már egészen természetesen vesszük magunkra a pulóvert és a dzsekit. Járunk egyet választott hazánkban. Béke van.



Nem kérdés, szeretjük-e. Mert egyszerűen vannak a dolgok: a komló virága, a madárberkenye, a hattyúk a vízen. Még utoljára cikáznak odafenn a fecskék, mielőtt újból útra kelnek. Helyünk van egymás mellett a világban. Szépen-lassan nekünk, jöttmenteknek is helyünk lett itt, a lakóhelyünkön.


Itt az új évszak új kalandokkal. 

Nem adja könnyen magát.

Nekünk kell megragadni minden egyes napot.

Néha sikerül.





2015. július 17., péntek

Kecsap


Megírhatod te, akkor de mindenképp írd bele, hogy holnap ketchupot főzünk! – mondta, meg aztán azt is, hogy "na, eddig tartott ki a szociális mosolyom, nevettess meg". 

Persze nem kell megnevettetni, ugyanúgy vigyorog, mint a gyerekkori fotóin. Néha azt mondom neki, hogy röhögős, és akkor is nevetünk. Néha azt mondja, hogy ne mondjam ezt. Én meg mondom, és újra nevetünk. 

Teremnek a növények. Piroslanak a csípőspaprikák, a paradicsomok. Ez nagyon jó. Olyan, mint amikor szeretnek minket. Valami többlet keletkezik szinte a semmiből.

Időnként írnak az ismerősök, hogy szeretik ezt a blogot. Mi is szeretjük. Sok tennivalónk van még a kertben és a ház körül. Olvasgatunk a biokertészetről, próbálunk jó megoldásokat ellesni. Néha kiakadunk, amikor egy újabb málnatő szárad ki érthetetlen okból, aztán örülünk, amikor hirtelen nagyot nő az uborka meg a cukkini. 

Szeretjük ezt. 

2015. június 15., hétfő

Borisz

Számtalanszor kezdtem elölről, írtam újra és újra ezt a bejegyzést, de nem igazán tudok mit mondani. Boriszra mindig úgy gondoltam, hogy ő nem a miénk. Miénk a ház, a kert, a kertben a zöldségek, a miénk a tulipán és a komposzt, de a macska nem a miénk, ő önmagáé és a Jóistené. Nekünk adta azt az időt, ami adatott neki, sokat gyógyultunk, rengeteget tanultunk tőle, és olyan nagyra tárta a szívünket, amiről sosem gondoltuk volna, hogy lehetséges. Óriási kaland volt, és megszakad a szívünk, hogy véget ért.


Kiscica, nagyon hiányzol. Mindent köszönünk.

2015. május 27., szerda

Keringő


Nagyon tetszik ez a vidéki élet, amire hát vágytunk is régóta. Belefeküdni a saját tevékenységeink ritmusába, esti locsolások, gazolás hétvégén, egyetem Gergőnek és havonta egyszer dúlaképzés, hajnali kelés, Budapest. A reggeli ébredések és az esti fogmosás, a cica nyávogása pontosan fél órával vacsoraidő előtt. Belekapaszkodni a változó évszakok sodrásába, téli nyugalomtól téli nyugalomig, az egymás után előbújó gazok, egymás után bimbózó virágok és az egymás után érő zöldségek, gyümölcsök hullámain, a minden héten elkészülő epres-rebarbarás sütitől az ugyanolyan ritmusban ismétlődő barackos lepényig, aztán körte gyömbérrel, szilva almával, összehúzott avar, sütőtök.

Most még pár napig tavasz van, és amíg esik az eső, sokat gondolunk a két évvel ezelőtti május ugyanilyen esős végére. Azóta tudjuk, hogy még a szürke és álmos napok is hozhatnak határtalan boldogságot, életreszóló mosolyokat. Felhúzzuk a gumicsizmát, leszedjük az aktuális termést a kertben és hálásak vagyunk minden napért, amit azóta együtt tölthetünk.

2015. május 11., hétfő

Szőlővirágszörp + recept

Kitört a konyhánkban a gasztoforradalom. Egyik nap a szőlősorok közt sétáltunk, és épp azon lelkendeztem Gergonek, hogy már csak néhány nap, és elég bodzavirág lesz ahhoz, hogy bekeverjem az év első szörpjét. Közben megcsapott minket a szőlővirágok édes, parfümbe illő illata, és Gergo egyszer csak azt mondta: hihetetlen ez az illat, biztos, hogy a szőlővirágból is lehet szörpöt csinálni!


Hát megcsináltam. Ugyanúgy, ahogy a bodzát szoktam, és nagyon, nagyon, nagyon finom lett. Friss és üdítő, az íze leginkább az egresére hasonlít, nem olyan édes, mint a bodza, inkább gyümölcsös. Idén levendulából és orgonavirágból is készült már szörp, de ezeket nem szeretjük túláradóan, inkább csak csillapítják a hiányt a bodzavirágzásig. A szőlő viszont biztos, hogy hosszú távon is maradni fog. Nekünk a termésből sem fognak hiányozni ezek a fürtök, ahol pedig bor készül a szőlőből, amennyire tudom, egyébként is ritkítják ilyentájt a termést, úgyhogy érdemes megpróbálni. A recept kettő az egyben: anyukám világbajnok bodzaszörpje is ugyanígy készül.

Hozzávalók:
két duplamarék szőlővirág (ha jól számoltam, ez kb. 40 fürtöcske) vagy 28 bodzavirág
1,5 kg cukor
4 dkg citromsav

A virágokat egy nagy fazékba vagy tálba pakoljuk, leöntjük két liter vízzel és egy éjszakán át ázni hagyjuk. Másnap leszűrjük, a virágot kidobjuk. Az áztatóvízhez keverjük a cukrot és a citromsavat, és időnként megkeverve hagyjuk még állni, amíg a cukor fel nem olvad (ez a keverés gyakoriságától függően kb. egy nap szokott lenni). Kóstoljuk, és ha kell, mehet még bele cukor vagy citromsav. Üvegekbe töltjük és hideg helyen tároljuk. Ha hosszú távra tervezünk vele, akkor szórjunk tartósítószert is a tetejére. Ebből a mennyiségből kb. három liter szörp lesz.

Tippek a szedéshez: eleve olyan virágokat próbáljunk válogatni, amik nem tetvesek vagy pókhálósak, mert a szörp savát-borsát a virágpor adja, így a virágokat áztatás előtt nem mossuk meg. Ha a virágok picik vagy szemmel láthatólag kevés rajtuk a virágpor, akkor kettőt számoljunk egynek.

2015. május 4., hétfő

Bármelyik napunk



Néha, amikor barátok jönnek látogatóba, mintegy mellesleg, észre sem vesszük, készül rólunk egy-két közös fotó. És amikor megkapjuk, akkor egészen meghatódok, mert rájövök, hogy nincs is annyi közös fotónk, mint gondolom. Főleg olyan, nincs, amin nem álltunk oda szép háttér elé, a kamerába mosolyogva, hanem arról szól, ami bármelyik napunk lehetne. Hogy csak bogarászunk a kertben, és közben összenézünk néha, vagy hogy a holtág partján figyeljük a vizet. A hétköznapok apró pillanatai, amikre ugyanúgy emlékezni szeretnék mindig, mint a nagy kalandokra. Nagyon köszönjük ezt a néhány fotót.



2015. április 16., csütörtök

Békagarázs


Amikor előadtam Kicsunak az ökológiai szempontból is működő kert ötletét, nos, nem igazán örült. Én évek, ha nem évtizedek óta tudom, hogy csak olyan "gazdaságot" vagyok hajlandó működtetni, ami a nagy egésznek is része. Gyorsan hozzáteszem, néhány hét eltelte után lelkesedni kezdett mindazért, amiről beszéltem neki. 

Olyannyira, hogy ma kihelyeztük a rózsa tövébe a békagarázsokat. Ő rendelte őket, és valószínűleg az emberiség 99,9%-ának hiába is próbálnánk meg elmagyarázni, mi a fene ez. 

Nem olyan rég egy David Attenborough filmet néztem, onnan tudtam meg, hogy a békák valószínűleg hamarosan kipusztulnak. Egy bőrgomba miatt tőlünk nyugatabbra tömegesen hullanak el. Szerencsére létrehoztak már olyan központokat, ahol viszonylag izolálva segítik a kétéltűfajok túlélését. Azt szeretném, hogy a kert szorgos takarítói ne tűnjenek el. Bárhogy is lesz, egy olyan kertet akarok fenntartani, ahol otthonra találnak. 

Ennek az első lépése a két kihelyezett békagarázs. És mivel öko-rendszerben gondolkozunk, további terveink is vannak. Remélem, azokról is lesz időnk beszámolni. Mi innen rendeltük, de természetesen házilag is elkészíthető.

2015. április 11., szombat

Egy év


Erős napunk volt. Az első kertben ténykedtünk. Nekem ezen a hétvégén egy háromnapos tudományos konferencián kellett volna lennem, de kihagytam, hogy itthon is lehessek egy kicsit. Amíg Kicsu összerakta a szüleimtől kapott fűnyírót, addig én kivágtam két sor szőlőt. Tudtátok, hogy a szőlőtőkék sírnak, amikor kivágják őket?


Megraktuk az idei év első tábortüzét. Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, és ez a hónap sem lesz könnyű. De egy kicsit már egyszerűbb. Büszke vagyok Kicsura, mert olyasmikkel küzd meg, amivel nem volna muszáj.


A nap nagy eredménye, hogy elkészült a kávézó terasz, és nagyon sokat szépült a kert. Szóljatok, ha meginnátok nálunk egy fröccsöt vagy egy limonádét.

2015. április 3., péntek

A fürdőszoba


A fürdőszoba falát, azt mondta, tegyük odébb
Valami huszonöt centit csak.
A fejemet fogtam, micsoda pluszmunka, elbontani, visszaépíteni, és így tovább.
Közben délutánonként besütött a nap, aranyfény, így lett este.
És most van egy nagy fürdőszobánk, és rengeteg fény.
Jó volt mégis hallgatni rá.

2015. március 28., szombat

A ház, ahol élünk

Nem egy könnyű bejegyzés ez. Rengeteg még a tennivaló a házzal, de mégis élhető, szeretetteli, meleg otthonná vált az elmúlt egy évben. Innen, ahol most vagyunk, nagyon nehéz visszanézni a fotókat arról, ahonnan indultunk, és a köztes állapotokról. Miután beköltöztünk, többször álmodtam még visszabontott vakolatról... Nem volt egy könnyű év. :) De úgy éreztük, hogy itt a helye a ház történetének, hiszen az életünk fontos eseményei mind itt sorakoznak a blogban. Általában próbáljuk a mindennapi életünkben, és itt is, a dolgok napos oldalát nézni, de ebben a sztoriban volt árnyék is bőven, és hát ezt sem szeretnénk eltitkolni. A hosszú összefoglaló egy külön blogot is kitenne, úgyhogy megpróbálom rövidre fogni. Innen indultunk:



Amikor először láttuk a házat, tele volt szeméttel, kosszal, az ajtók penészesek voltak, a falakról mállott a festék, a nehéz szőnyegek pedig évek óta nem láttak napfényt. Erről nem teszünk fel több képet, mert képtelenek vagyunk nézni. :) Volt néhány statikai problémája, nem tudtuk, van-e alapja egyáltalán, azt viszont tudtuk, hogy csontvázig le kell csupaszítanunk, ha használható, az igényeinknek megfelelő otthont szeretnénk belőle alkotni. Így aztán nekiláttunk: kihordtuk a szemetet, leszedtük a függönyöket, kicsavartunk (rosszabb esetben -téptünk) mindent a falból, kitakarítottunk, nagyra tártuk az ablakokat és beengedtük a fényt.

A ház - amit egyébként Csillagpajtának neveztünk el, hogy valami hangzatos projektnevünk is legyen :) - valószínűleg kb. 110 éve épült és nagyrészt vert falú. Klasszikus tornácos parasztház, egyelőre beüvegezett tornáccal, egymásból nyíló szobákkal, és a ház végében egy keresztcsűrrel, amihez pince is tartozik. Amíg dolgoztunk vele, sok minden kiderült róla, például hogy legalább három részletben építették és hogy egészen szokatlan módon valaha a tisztaszobának is nyílt a tornácról ajtaja.


Nem szeretnénk részletezni, hogy mennyi mindent kellett elvégezni a házon - legyen elég annyi, hogy csak a falak szerkezete, a tető és a padló egy része maradt meg változtatás nélkül. A vezetékcserék, a szennyvízbevezetés, a teljesen új fűtésrendszer kiépítése, a rengeteg festék és a sérült vakolatrétegek leszedése, javítása csak egy része a munkáknak, amiket el kellett végeznünk. Az egyik legjobb pillanat volt, amikor - még viszonylag az elején - pajszert ragadtunk, és nekiálltunk lebontani a fürdőszoba régi csempéit.
Aztán jöttek mélypontok is, amikor a korábban már félig visszabontott kémény maradékát próbáltuk felszámolni, és a szemünk, orrunk, ruhánk, ráncaink és a tüdőnk is megtelt korommal. Vagy amikor már hetek óta kapartuk a festéket a falakról, késő este, munka után, reflektorfénynél, és a Kossuth rádió esti műsoraiban csak a halálról volt szó, de muszáj volt hallgatnunk, hogy ne csavarodjunk be teljesen. Vagy amikor őszies lett az idő, de még nem minden ablaknyílásban volt ablak, aztán megérkeztek az első fagyok, és a bürokratikus akadályok miatt még mindig nem indult el a fűtés. De mindig történt valami tőlünk független - a barátaink, a családunk vagy a Jóisten közreműködésével - amitől lendült egy nagyot minden, és helyrebillentünk.

Még messze vagyunk attól az állapottól, amit minimumként elképzeltünk, ezért egyelőre nincsenek előtte-utána fotók. De jól érezzük magunkat a házban, és boldogok vagyunk, hogy belevágtunk. Ahogy Gergő mondani szokta: pontosan oda érkeztünk meg, ahová elindultunk. Kicsit leharcoltabbak vagyunk, mint tavaly ilyenkor, de az akkor még szomorú, elhagyott ház most újra lélegzik és otthont ad két embernek, akik minden porcikáját ismerik és a közös harcok alatt megtanulták szeretni. A történet itt kezdődik, és reméljük, még nagyon sokáig tartani fog. Maradjatok velünk! :)


2015. március 21., szombat

Itt a tavasz!


Megérkezett a tavasz a kertünkbe, kinyíltak az első krókuszok, a tavalyi sittkupacok aljában ismeretlen növénykék levelei jelentek meg. Borisz örül az új terepnek, vadméhekkel kergetőzik, trappol a salátaágyásban és a kerítésen át figyeli a szomszéd tyúkokat. Múlt hétvégén kiástunk néhány régi bokrot és a helyükre új ajándék növénykéket ültettünk. Izgatottunk várjuk, hogy miket tartogat az idei év - sok bontani- és takarítanivalónk lesz, de közben próbálunk több időt szánni arra, hogy élvezzük is a munka gyümölcsét. Egyszer csak kikerül egy asztal és két szék a kertbe vagy a tornácra, és elkezdődnek a várva várt kerti reggelik és kinti kávézások. Boldog tavaszkezdetet!


2015. január 31., szombat

Egy új konyha és sok új étel

Decemberben, amikor beköltöztünk a házba, még egy kiszuperált hűtőből, egy kölcsön főzőlapból és egy régi mikróból állt a konyhánk, a bútor és az új konyhagépek pedig dobozokban várták, hogy a helyükre kerüljenek. Január közepére aztán összeállt a konyha, és bár sok apró tennivaló lenne még vele, most inkább annak örülünk, hogy használhatjuk. Azóta szinte minden estét ott töltünk, jókat vacsorázunk és finom ebédeket főzünk.



Az új konyha nagyon motivál arra is, hogy új recepteket próbáljunk ki, és korábban csak ritkán használt hozzávalókkal töltsük fel a hűtőt és a polcokat. Mindkettőnk szervezete kicsit mást kíván, ezért tényleg változatosan alakul a menü: gergo télibb, laktatóbb ételekre vágyik, én pedig sok-sok harsogó, vitamindús, színes zöldségre. Így készült juhtúrós-céklás-rukkolás szendvics, fehérboros-újhagymás szószban úszó tarja, sütőtökleves, avokádós-sajtos pita, fűszerekkel telepakolt zöldségcurry, puliszka gombaraguval, erdei gyümölcsös túrótorta, és ki tudja még mennyi minden.

Nagyon élvezzük, hogy a saját konyhánkban beszélgethetünk egy pohár borral a kezünkben, felváltva kavargatjuk az éppen készülő ételeket, mosogatunk a hatalmas kerámiamosogatóban, szokjuk a főzőlap és a sütő időt jelző csipogó hangjait, tizedszerre is átpakoljuk a polcokat és fiókokat és kóstolgatjuk az új ízeket. Nagyon jó itt befejezni a napokat.

2015. január 25., vasárnap

Első év a varázskertben

A kertünk, ami a házhoz tartozik, rengeteg örömet hozott nekünk az elmúlt évben. Térdig ért benne a gaz, amikor májusban nekiálltunk a felásásának, és a késői időpont miatt már nem tudtunk mindent termelni, amit szerettünk volna, de még így is varázslatos volt. Van benne néhány sor szőlő, ami a földillattal és a puha füvekkel együtt igazi meghitt hangulatot árasztott még akkor is, amikor nagyon el volt hanyagolva.





Azzal kezdtük, hogy kijelöltünk egy, a paksi albérletünk erkélyénél valamivel nagyobb területet, feltörtük és telepakoltuk palántákkal: többféle paradicsommal, paprikával, chillivel, padlizsánnal. A másodvetéses időszakot kihasználva vetettünk uborkát, cukkinit, zöldbabot és tarkababot is, és amíg esős-hűvös volt az idő, néhány sor retekkel is megpróbálkoztunk.

Ekkortól rendszeres programmá vált a hosszú munkanapok után elmenni a házhoz, ledobni a cipőnket és mezítláb locsolni a kertben, leszüretelni és kosárban hazahordani az aktuális termést és finomakat főzni belőle. Hétvégenként, amikor a falbontásban vagy vakolatverésben nagyon elfáradtunk, porosan-koszosan kifeküdtünk a fűbe egy pokrócra és hallgattuk a kabócákat. Nyár vége felé még két összehajtható napágyat is beszereztünk, és nap végén abban ülve kortyoltuk a hideg sört.
A kert legszebb színfoltja a bársonyvirág volt, aminek a magjait csak úgy mellesleg szórtuk el egy langyos késő tavaszi estén egy betonfal tövébe, aztán ősz végéig néztük, hogy hogy lángol a bokor. Mellé idővel a barátainktól kapott abróbb virágbokrocskák is felsorakoztak. Rendszeres látogatóink voltak a kerítésen átszökő szomszéd kutyák-macskák és a pajtából kitelepített, a komposzthalom alján új otthonra talált süncsalád. A kert mindig tele volt élettel, mindig fel tudtunk töltődni benne, és még az utolsó, novemberi munkás napokon is tudtunk szakítani a fűszereiből a közösségi, nyílt tűzön főtt vacsorákhoz.
Ősszel aztán felástunk még egy darabot, elültettünk egy sor gyümölcsfát és -bokrot meg néhány, a szomszédoktól kapott salátakezdeményt, aztán hagytuk téli álomba merülni a mi varázskertünket. Most benn terveztgetjük az idei évet, és már nagyon várjuk, hogy végre eljöjjön a március, felvegyük a gumicsizmánkat és alaposan összekoszoljuk magunkat a friss, illatos földdel.

2015. január 20., kedd

Viszlát, Paks!

Ma lezártunk egy nagyon fontos fejezetet az életünkben: visszaadtuk a paksi lakás kulcsait. Nehéz szívvel gurultunk ki a városból, ami most már nem az otthonunk, az olyan jól ismert házak között. Nagyon megszerettük Paksot ez alatt a három és fél év alatt, sok kedves emléket fogunk őrizni róla, és hiányozni fognak a nyáresti strandolások, a misék, a Duna-parti szalonnasütések, a löszfal, az emberek. Örömmel lépünk tovább, mindig őrizve ezt a képet a szívünkben:



Viszlát, Paks! Köszönjük, hogy jó voltál hozzánk.