2013. április 15., hétfő

Ültettünk egy fát

Az ÉletKert idén tavasszal faültetést szervezett. Kaptak ajándékba egy erdésztől egy csomó fát és kihirdették, hogy bárki mehet hozzájuk, részt vehet a munkában, lehet egy "saját fája" náluk. Épp csak fél órára ugrottunk ki egyik nap munka után, ültettünk egy kőrist, játszottunk a kutyákkal és már indultunk is haza. Sok fát kell még elültetnünk az életben, de ezzel megtettük az első lépést.



Ha te is szeretnél saját fát az ÉletKertben, még tart a program! Részletek itt.

2013. április 14., vasárnap

Az első mecseki séta

Micsoda könnyű boldogság ez a langyos tavasz! Megkönnyebbültünk, ahogy, úgy érezzük, megkönnyebbült körülöttünk mindenki más is. Újra kedvünk van a mindennapokhoz, a nyitott ablakokon a friss levegővel együtt áramlanak be az új ötletek, a jókedv, a virágillat és a madárdal. A hétvégét nagyrészt az esküvőszervezésnek szenteltük, és szerencsére nagyon hatékonyak voltuk. Ráadásul közben jutott idő egy kis sétára, beszélgetésre, összenevetésre, családi időre is. Medvehagymát szedtünk a domboldalban ott, ahol néhány hónap múlva a házasságkötésünket fogjuk ünnepelni. Virágok neveit találgattuk az erdőben, számoltuk a virágzó fákat és egy könyvet bújva próbáltunk beazonosítani minden madarat, ami a közelünkben elrepült. Jókat ettünk és bokáig süppedtünk a sárba, kutyákat simogattunk, bogarakat kergettünk egy réten, a gesztenyefák frissan kipattant rügyeit csodáltuk a kálvárián. Gyönyörű ez a tavasz, nagyon hálásak vagyunk érte.


2013. április 5., péntek

Apró örömök

Tegnap még sütött a nap, amikor hazaértünk, úgyhogy örömünkben gyorsan felhúztuk a legmelegebb pulóvereinket és elindultunk a Duna-partra. Csak negyed órát maradtunk, üldögéltünk és szuggeráltuk a túloldali fákat, hogy zöldüljenek mielőbb, aztán feltámadt a szél és elindultunk haza. Még nem merünk örülni a közelgő melegnek, de kiélvezünk minden elő-tavaszi pillanatot.