2012. július 26., csütörtök

Örömhír

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, és annak három fia. A legkisebbnek persze nem jutott az örökségből - hogy is jutott volna, olyan szegények voltak, mint a templom egere -, így aztán hosszú vándorútra indult, hogy valahol máshol próbáljon szerencsét. Évekig vándorolt, járt erre is, arra is, élt a Bakony lankáinak közelében, bajtársakat szerzett a fővárosban, de a királyi udvarban is megfordult. Mégsem vetett szemet semmiféle királylányra, de még udvarhölgyre sem, egyre csak egy hozzá hasonló lányt keresett - egy szegény ember legkisebbik lányát. Ahogy telt-múlt az idő, egyszer vándorlásai során a nyugati őrvidékre vetődött. Közelgett az este, és nem tudta, hol szálljon meg, ezért egy apró házba kért bebocsáttatást. Egy szegény lány élt ott, testvérei közül a legfiatalabb. Örömmel fogadta a legényt, megvendégelte sajttal, lekvárral, friss kenyérrel, és az udvaron, puha takarón kínált neki helyet éjszakára. Amikor a legény elheveredett a pokrócon, érezte, hogy azt nem akármilyen anyagból szőtték: puha volt és meleg, szinte simogatta fáradt tagjait. A pokrócon fekve nem érzett sem éhséget, sem szomjúságot, sem a hosszú utakat a lábában. Megnyugodott és tudta: jó helyen van. A lány a pokróc mellől rámosolygott, és egymásra vetett pillantásukból a legény megértette, hogy ez az a szegény lány, akire várt, és aki miatt minden gazdag udvarhölgy, de még a királylány is túl szegénynek tűnt neki. Nem is gondolkodott sokat, megkérte a lány kezét és ölben vitte hazáig. Hogy boldogan éltek-e, míg meg nem haltak, azt a mesének ezen a pontján még csak sejteni tudjuk - a mesélő egyelőre eddig jutott a történetben. De lehet imádkozni értük, hogy úgy legyen! :)


2012. július 21., szombat

Őrségi nyaralás

Az elmúlt hetet az Őrségben töltöttük: kivettünk egy meseszép kis házat, és körbesétáltuk-bicikliztük-autóztuk a környéket. Voltunk a pityerszeri skanzenben, láttunk szinte megszámlálhatatlanul sok haranglábat, gyönyörködtünk és imádkoztunk Árpád-kori templomokban. Korán feküdtünk, későn keltünk, útközben Bartók rádiót hallgattunk. Ettünk dödöllét és hajdinamálét, vásároltunk friss, fűszeres kecske- és tehénsajtokat, sütöttünk szalonnát, olvasgattunk a kertben, pokrócon heverve.





Négy fényképezőgéppel indultunk, ebből hárommal filmre fotóztunk, így most nem csak hazaérkezéskor lesz öröm a képek visszanézése, hanem akkor is, amikor a különféle (színes és fekete-fehér) tekercsek is betelnek és előhívódnak. Addig is még néhány kép a már meglévőkből:

Vas megye gyönyörű, haranglábas-boronaházas tájain járva, az ősi templomok tövében ücsörögve, az esténként a házhoz látogató cicákkal játszva, kecskéket, teheneket, malacokat, juhokat, kutyákat, tyúkokat teljesen szanaszét, ólban-legelőn-árokparton látva nem is olyan kis csodát éltünk át mi is. És ha már ott voltunk, látogatóba is elmentünk: Zalalövőre Horváth István Sándor atyához, akinek Napi Evangéliumával kezdjük a napot évek óta, és Viszákra a pajtaszínházba, ahol Berecz András mesélt, énekelt tánckísérettel.

2012. július 15., vasárnap

Július

Vége a kánikulának, egy picit talán most levegőhöz jutunk. Az elmúlt hetek egészen furcsa könnyedségben teltek, persze nagyrészt amiatt, mert a hőségben semmire nem jutott energiánk. Olyan napok voltak ezek, amikor azt ettük, amit a fagyasztóban találtunk, munka után azonnal a legkönnyebb, legpuhább ruhánkba bújtunk, jégkrémet ettünk a kanapén és naplemente után fényképezőgéppel kószáltunk a városban. Az a fajta gondtalanság lógott a levegőben, mint a gyerekkori nyarakon.


2012. július 4., szerda

Az első paradicsom


A paradicsom a kedvenc zöldségem, és bár nem kifejezetten napos az erkély, nem volt kérdés, hogy annyit ültetünk belőle, amennyit csak tudunk. Későn virágoztak és óriási öröm volt látni a sorra előbukkanó kis zöld fejeket. Mostanra szinte roskadoznak az ágak az apró szemű terméstől, és az első piros példány is ott figyelt már az egyik tőn, mire hazaértünk a Balatonról. Tegnap rituálisan befaltuk a vacsorához, és szeretettel várjuk a kistesóit is. Reméljük, mind ugyanilyen napfényízűek lesznek!


2012. július 3., kedd

Papszentelés Kaposváron


Péntek reggel elmentem a piacra, és vettem áfonyás sajtot, zacskós kakaót, zöldségeket meg kenyeret. Meg fél kiló kajszit, mert én ezt az apró barackot nagyon szeretem. Este megnéztük az útvonalat a kaposvári székesegyházhoz, és szombaton korán reggel útnak indultunk az autónkkal a somogyi megyeszékhelyre.

Általános iskolai osztálytársam küldött Rómából meghívót, pappá szentelték és újmisét tartott a hétvégén. Nagyon érdekes volt, ahogy többször is arról beszélt, mennyire hálás mindenkinek, aki eddig kísérte. Húsz éve ismerem, és életem minden napján úgy éreztem, hogy ő kísér engem legbelül.

Útra keltünk, és néhány faluval arrébb félreálltunk egy szép, árnyas kis mezőre. Ott megreggeliztünk, betettünk egy lemezt (PUF - Legelő) és Kaposvárig meg sem álltunk. Keveset láttunk a városból. Eszünkbe jutott, hogy majdnem oda költöztünk egy évvel ezelőtt.

A szentelés nagyon megható és szép ünnep volt. Utána Siófok felé tekertük a kormányt, ahol várt ránk egy névnap és a Balaton.

Öröm látni, hogy ilyen sok a jó a világban.