Az év első hóviharát használtuk ki, hogy idén először összegyűljünk a barátainkkal. Pár nappal korábban még tavaszi időben tervezgettük a hétvégét, és az sem volt biztos, hogy egyáltalán kell-e télikabátot vinnünk magunkkal. Pénteken viszont hullni kezdett a hó, estére már magasan állt mindenhol, és hamar kiderült, hogy elfelejthetjük a szalonnasütős terveket, és nem csak télikabátot kell csomagolnunk, de több rétegnyi sapkát, sálat, overállt, szánkókat is. És így elindultunk Szálkára.
Kivettünk egy vendégházat, ami a mi kis társaságunk számára tökéletesnek bizonyult. Pénteken csak a legbátrabbak érkeztek, elsőként mi, Szekszárdról a hegyen át csúszkálva, még a városi ruháinkban, lábbal rugdosva le a havat a kocsibeállóról. Pálinkát töltöttünk, forró levest ittunk és beszélgettünk. Éjfél körül befutott még két vándor Budapestről. A szombatot négyesben kezdtük, bőséges reggelivel és hosszú sétával a behavazott tájban, a tó mentén. Hazaérve belekezdtünk az ebédkészítésbe, közben lassan szállingóztak a többiek is.
Sokat írni nem érdemes a hétvégéről, mert ugyanolyan leírhatatlanul telt, mint a többi velük: szánkóztunk a gyerekekkel, hagytuk magunkat belökni a hóba, finomakat ettünk és egészen különleges borokat ittunk, térképet böngésztünk és sokat beszélgettünk. Hiányoltuk azokat, akik nem tudtak velünk lenni és élveztük azok társaságát, akik ott voltak. Jó volt minden értelemben kiszakadni a hétköznapokból, és egy hófödte, falusi mesevilág részévé válni néhány napra. Szálkán egy két évvel ezelőtti legénybúcsú után most fordult meg a társaság másodszor, de biztosan nem utoljára.
Sosem tudjuk eléggé kifejezni, mennyire hálásak vagyunk a barátainkért. Azért, hogy megfőzik a reggeli kávét helyettünk, hogy forró levessel várnak vissza a sétáról, hogy felhívnak, ha tudják, hogy szükségünk van rájuk, hogy emlékeznek a születésnapunkra. Hogy jó könyveket és jó borokat mutatnak, hogy együtt zenélnek velünk, pedig mi nem is tudunk, hogy elhívnak minket az ország legszebb helyeire. Hogy beszélgetnek velünk, hogy elmondják a titkaikat, hogy a tanácsunkat kérik. Hogy a jelenlétükkel mindig példát mutatnak. Köszi, banda!
