Amióta nem élünk Budapesten, sokkal inkább képesek vagyunk meglátni benne a jót. Ha néha - havonta, kéthavonta egyszer - ott töltünk egy-egy hétvégét, többnyire barátokkal találkozunk, gyalog közlekedünk a belvárosban és kipróbáljuk azokat a jó helyeket, amik azóta nyíltak, mióta elköltöztünk. Sokat beszélgetünk arról, hogy mennyire más volt egyetemistaként élni a fővárosban, ösztöndíjból, diákmunkákból és szülői támogatásból, fix fizetés nélkül, mindig félve, hogy mire költjük a pénzünket. Most már nem gondolkodunk annyit azon, hogy megengedhetünk-e magunknak egy délutáni kávét vagy egy finom ebédet, amikor ott vagyunk, és így rögtön sokkal vonzóbbá is vált a város. Fogyasztói csapdahelyzet. :)
Amikor a busz a Dunán át befut Pestre, nekem azért még mindig összeszorul kicsit a gyomrom, és hálás vagyok, hogy már nem kell ott élnünk. Múlt hétvégén azért buszoztunk fel, mert a barátaink meghívtak egy rövidített hétvégére magukhoz. A Kálvin téren találkoztunk, vacsoráztunk a Lumenben, hazasétáltunk a Gellért-hegy mögé, megnéztük a várost a tetőről, boroztunk, elmentünk a Várig és vissza át a Vérmezőn, a hónap legfinomabb salátáját ettük ebédre és az Asztalkában desszerteztünk. Dani és Nóri szemével szépnek és élhetőnek láttuk a várost, jó érzés volt velük átsétálni a Szabadság-hídon, látni, hogy sikerült közösségeket találniuk a belvárosban is és egyenként rácsodálkozni a lakásuk megannyi apró, otthonos részletére. Köszönjük nekik és mindenkinek, aki csak egy kicsit is hozzájárul ahhoz, hogy Budapestnek lehessen szép arca, amiért érdemes időnként újra visszamennünk egy-egy hétvégére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése