Oldalak

2014. január 21., kedd

DIY hippi esküvő #5 - Apróságok I.

Most, hogy már lassan újra tavaszodik, ideje befejezni az esküvői sorozatot is itt a blogon. :) Az egymondatos apróságok maradtak a végére, ezeket két posztra osztottuk, mert annyira sok volt belőlük. Mivel úgy döntöttük, hogy nem szeretnénk hagyományos forgatókönyvet beszédekkel, pajzán játékokkal, menyasszonyrablással és menyecsketánccal, valamilyen alternatívát kínálnunk kellett ezek helyett. Nem annyira programokkal készültünk, mint sok-sok végignézni, végigpróbálnivalóval.


Közönségkedvenc volt például az eldobható fényképezőgép, amiből hármat raktunk ki a fogadóasztalra, és rövid használati útmutatót is mellékeltünk hozzájuk. Reggel elégedetten láttuk, hogy mindhárom gép teljesen betelt, és az előhívás után kiderült, hogy igazi klasszikus bulifotók születtek. Sokan szerették a szókereső rejtvényt is, amit én raktam össze hónapokkal az esküvő előtt. Olyan feladványok szerepeltek benne, mint pl. "ezen a szórakozóhelyen csókolóztunk először", "ilyen tésztát szeret nagyon G", vagy "így hívják K anyukáját". Mivel senki sem tudhatta a választ minden kérdésre, a vendégek kénytelenek voltak beszédbe elegyedni a többiekkel a helyes megfejtés érdekében.




Amikor még azt hittük, hogy kültéren fog zajlani a mulatság, egy sor tervet összegyűjtöttünk. Így lettek volna pokrócok és párnák a területen elszórva, ahol pihenni lehetett volna, a kisgyerekeseknek pedig játszani, de akár pelenkázni is. Édesapám külön erre az alkalomra lengőtekét és életnagyságú Jengát is készített fából. Tekézni a sátorban nem tudtunk, de a Jenga az est egy pontján előkerült és általános rajongás tárgya lett.

Fontos momentum volt a menyecsketánc helyett betervezett éjféli tábortűz-gyújtás és marshmallow-sütés, aminek a hidegben még a vártnál is jobban örült mindenki. Ezen a ponton a barátaink előkaptak néhány kívánságlampiont is, ami számunkra is meglepetés volt és meghitt hangulatot vitt az estébe. De olyan apróságokkal is készültünk, mint a kávébabos csoki, amit én készítettem az esküvő előtti nap az álmosodó vendégeknek, vagy a vintage zsebkendők, amiket a netről rendeltünk és "az örömkönnyeknek" felirattal ellátva kínáltunk fel a vendégeknek.
Befejező rész pénteken - addig is megtaláljátok a többi esküvős posztot itt. A mai fotók részben Török-Bognár Renitől, részben Manninger Dani barátunktól származnak.

3 megjegyzés:

  1. jaj ez annyira szuper! olyan jó végre olyan esküvős bejegyzéseket is látni, amik hasonlóak a mi elképzeléseinkhez is :) a limonádés ötlet kifejezetten tetszik! a mécseseket már elkezdtük készíteni, de a "füzér elkészítését előre" ötletét nagyon szépen köszönjük! :)

    VálaszTörlés
  2. nagyon szuper dolgokat talaltatok ki! A szokeresos otletet "lopom" ha nem gond, nagyon tetszik :-) amugy a mi edkuvonk juliusban lesz es nalunk is Reni lesz a fotos! :-)

    VálaszTörlés
  3. gratulálunk, és majd figyeljük a fotókat Reninél! ;)

    VálaszTörlés