Oldalak

2013. március 27., szerda

Balkonkertészet

Bár még tíz centi vastagon áll a hó a balkonládákban, de Kicsu már szétteregette az újságot a parkettán és ezzel kezdetét vette a 2013-as nagy ültetés. A tavalyi fantasztikus paradicsom mellett idén egy sárga változattal is kísérletezünk, emellett ültettünk még bazsalikomot, kakukkfüvet is.


Sokféle növénnyel próbálkozunk, egyelőre ezek hálálták meg leginkább az erkélyünk klímáját. A hideg, nedves humuszba vetettük el a magocskákat. Most még hihetetlen, hogy ezekből lesznek azok a lombos paradicsombokrocskák.


Ültettem már ezt-azt én is, de most először vettem részt úgy az ültetésben, hogy tisztában voltam vele: amit most a földbe teszünk, abból fogunk enni a nyári reggeleken, délutánokon az erkélyen ülve. 


Egyelőre még a szobaablakban várják a kis magok, hogy mag-életük véget érjen, és apró kis csírákként szülessen újjá a sötétségből a világosságra. Hetek kérdése, és ott leszünk a balkonon!


3 megjegyzés:

  1. Sziasztok!

    Hogy áll a veteményes? :) Tavaly nagyon átadtátok a hangulatát a kis növekedő palánták örömének!

    VálaszTörlés
  2. Sajnos idén elkövettük azt a hibát, hogy egyedül hagytuk a növényeket négy napra, és csúnyán kiégtek. Még mindig nem tudjuk, hányan élték túl, de most nincsenek fotózható állapotban. Majd lesz beszámoló, ha sikerrel jár a rekreáció :)

    VálaszTörlés
  3. Nekünk is van pár ilyen bizonytalan cserép, locsolást kaptak ugyan, szépen nevelkednek, de elfelejtettem, mi az amit bele vetettünk, és még nem tudjuk, hogy dinnye lesz-e avagy kakukkfű.. :) Drukkolok a mielőbbi felépülésükért!
    Paradicsomot szoktatok ültetni? Mi régebben tartottunk "balkonparadicsom" fajtát az ablakban, kívül (teraszunk sem volt) és nagyon jól érezte magát már közepes méretű cserépben is, ha ajánlhatom, esetleg azzal is bővíthetitek a veteményest.

    VálaszTörlés