Egy év

Kerek egy év telt el azóta, hogy az első alvásunkhoz készülődtünk ebben az albérletben. Megpakoltuk a pici autót, amennyire csak tudtuk, és útra keltünk. Gergőnek szeptember elsején volt az első munkanapja, és feketeszedres clafoutis-t sütöttem, mire hazaért. El kellett mennünk törölközőt venni, mert azt elfelejtettük - csak később, a hétvégi szállítmánnyal érkezett, mint még olyan sok minden.

Nagyon sokat tanultunk ebben az egy évben - magunkról, egymásról, az életről. Szerettük az évszakokat. A szeptember meleg volt, még fürödtünk a Dunában és biciklivel jártuk a környéket. Aztán az idő egyre hűvösebb lett és a levelek egyre színesebbek, és mi amikor csak tudtunk, útra keltünk, hogy felfedezzük a szüreti levegőjű környéket. Kézenfogva sétáltunk, először kóstoltunk sillert, a löszfal tetejéről néztük a Duna színesedő túlpartját. Madarakat kezdtünk etetni és jött a tél, varázslatos adventi készülődéssel, az első igazi karácsonyfánkkal, az otthon melegével, és a hétvégékkel, amikor hórabságot játszottunk a lakásban, és csak azért mozdultunk ki, hogy a boltban összeszedjük a hozzávalókat a meleg, foszlós kalácshoz. Kötöttem és kötöttem, és tavasz lett, és ámulva hallgattuk a madárcsiripelést, és ujjongva számoltunk be egymásnak minden új rügyről. Aztán dolgozni kezdtem, és egyre melegebb lett, jött a nyár, amiből alig valamennyit töltöttünk itt, Pakson, de mindig ide jöttünk haza a nagy nyírfa árnyékába, az erkélyen növekvő paradicsomokhoz.

Itt szereztem meg a jogosítványomat, ide hozta a Mikulás Mogyorót, itt éltük át életünk talán leghidegebb telét és legmelegebb nyarát, itt kezdett el Gergő felnőttesen, napi nyolc órában dolgozni. Itt volt először külön hálószobánk, itt sütöttem először kenyeret, készítettem sajtot, főztem lekvárt, itt ismertük meg Katáékat, innen indultunk először hosszú utakra a saját kis autónkkal. Itt kezdtük el megérteni, hogy milyen az együtt, milyen a család, milyen a közös jövő. Itt éltünk, amikor eljegyeztük egymást.

Köszönjük, Paks. Maradunk még egy körre.