Oldalak

2013. október 11., péntek

DIY hippi esküvő #4 - Smink és haj

Gondolom, az előző posztok után nem lesz nagy meglepetés, hogy a sminkem és a frizurám is otthon készült, profi beavatkozás nélkül. Sok magyaráznivaló ezen nem is lesz, beszéljenek a képek.


A fodrászom a nővérem volt - kétoldalt befont két tincset, a kész fonatokat egy kicsit széthúzogatta, majd hátul összekötötte és hullámcsattal megtűzte. A smink sem volt bonyolultabb, amit az unokahúgom készített: egészen kevés alapozót használtunk, a szemhéjam belső-felső peremét húztuk csak ki fekete szemceruzával, és szempillaspirált használtunk. Némi rózsaszínes pirosítót tett még rám, a számra csak Labellot kentem. Így nem néztem ki "megcsináltabbnak", mint bármelyik más napon, és ez is volt a cél. Tudom, hogy sokan ilyenkor egészen különlegesek szeretnének lenni, nálam inkább az volt a cél, hogy a tükörből ugyanaz az ember nézzen vissza rám, akit megszoktam.

A fotózáskor még egy margarétából font koszorút is tettem a hajamra, ezt ugyanaz a barátnőm fonta, aki a menyasszonyi csokrot is készítette. A fonatok tökéletesen alátámasztották a koszorút. Win-win ;)

A képeket ismét Török-Bognár Reninek köszönhetjük.
Még több esküvős poszt itt.

2013. október 7., hétfő

2631 km

A 2631 km blogot Csillával, az egyik kedvenc internet friendemmel indítottuk szeptemberben. Csilla Észak-Írországban lakik, 2631 km választ el minket egymástól. A blogon minden hónapban egy-egy témához készítünk fotókat, én itt, ő ott. Szeptemberben a reggel volt a témánk, októberben a meleg lesz - minden hétfő reggel posztoljuk az új képeket, ha van kedvetek, nézzetek rá időnként ezen a linken.


Disclaimer: egyikünk sem profi fotós, a képeket elsősorban a saját szórakoztatásunkra készítjük, de aki ezt a blogot olvassa, az nagyrészt Gergo fotóival találkozik - hátha kíváncsiak vagytok az enyémekre is ;)

2013. október 5., szombat

DIY hippi esküvő #3 - Virágok

Virágok. Talán az első dolog, ami az ember eszébe jut, ha DIY esküvőt szeretne. Logikusnak tűnik mezei és kerti virágokra felépíteni a dekorációt. Azért az elején egy kicsit bizonytalan voltam, hogy össze tudunk-e szedni elég virágot az utolsó pillanatban, főleg akkor, ha például szakad az eső. Ezért első lépésben összegyűjtöttem egy csomó képet arról, hogy mit szeretnék, aztán elvittem őket egy virágboltoshoz, és megkérdeztem, mit gondol, meg lehet-e csinálni csak a rétről és az ismerősök kertjeiből. Azt mondta, igen, de ha segítség kell, csak szóljunk. Így tehát belevágtunk.


 A forgatókönyv nem volt különösebben bonyolult. Az esküvő előtti szombaton Dia barátnőmmel elmentünk a pécsi Vásárcsarnokba és végignéztük a kínálatot. Ahol tetszettek a virágok, ott megkérdeztük, hogy jönnek-e jövő héten is, tudnak-e akkor is hozni. Megkérdezték, mennyi kellene, egyeztettük az árat. Főleg margarétát kértünk, ebből kevesebbet láttam a réteken, és nagyon tetszett. Anya közben körbejárt helyben is, és sok ismerős nénitől kapott ígéretet, hogy hoznak egy csomó törökszegfűt. Két családtag meg körbejárta a város körüli réteket, és kinézte, hogy honnan milyen virágokat tudnánk beszerezni. Nem ragaszkodtunk semmihez - úgy voltunk vele, hogy azzal díszítünk, ami éppen lesz.

Az esküvő reggelén aztán mindenki elindult: ketten a Vásárcsarnokba, ketten a rétre, és a helyi néniktől is befutottak vödrökben a virágok. A barátainkat már jó előre értesítettük, hogy lehetőség szerint korán érkezzenek. Együtt megkötöttük a csokrokat (a menyasszonyi csokor Dia munkája volt, a koszorúslányok csokrait és az asztalokra kerülő csokrokat együtt készítettük), a megmaradt virágot felosztottuk két részre, az egyik felét a templomdíszítők, a másikat a sátordíszítők vitték magukkal. És mi innentől ki is maradtunk a díszítésből, csak a kész munkát láttuk viszont - és elállt a szavunk.

Ha te is ilyen dekorációt szeretnél, a következőket javaslom:
1. Csak akkor vágj bele, ha mindenre elszánt családtagjait és barátaid vannak, akiknek biztosan számíthatsz a segítségére! Semmire sem mentünk volna, ha R. és R. nem hajlandó a zuhogó esőben, a térdig vizes fűben mezei virágokat gyűjteni nekünk, ha a barátaink nem kelnek hajnalban, hogy időben megérkezzenek, és ha nem áldozzák fel a készülődésre szánt idejük nagy részét a díszítésre.
2. Ne ragaszkodj nagyon semmilyen elképzeléshez. Annyira szerettem volna fátyolvirágot, hogy Gergo anyukája külön a kedvemért ültetett a kertjébe, de az időjárás miatt csak egy héttel később nyíltak ki a virágok. Ezeket a vágyakat menet közben el kellett engednem és abból kihozni a legtöbbet, amit a természet éppen akkor kínált.
3. Készülj elég eszközzel, hogy mindenkinek jusson, és gyorsan haladjon a munka. Mielőtt elkezdenétek, legyen előkészítve több olló, metszőolló, zsineg, és a szállításhoz befőttesüvegek, vödrök, a csomagtartóba leteríthető fólia, és megfelelő mennyiségű víz. Néhány termosznyi kávé sem árt a segítőknek :)
4. Fotózz! Ilyenkor születnek a legjobb képek.


A fotókat - az utolsó kettő kivételével - Török-Bognár Reni készítette.
Még több esküvős poszt itt.

2013. szeptember 25., szerda

A Nap alatt Gyapán


Egy hosszabb kihagyás után újra felvettük a kapcsolatot a gyapai ismerősökkel, barátokkal. Mivel ráérek napközben, reggel elmentem hozzájuk egy kicsit beszélgetni és élvezni a napfényt. Náluk pörög az élet, legalábbis ezen a héten rengeteg minden történik. Sajnáltam, hogy Kicsu nem jöhetett, mert nagyon szép a kert, jó volt beszélgetni és hozzáadni valamit ahhoz az előadáshoz, amit Barna fog tartani az otthonuk fenntarthatóságáról.


Jó kis nap volt. Nyugis, laza és mégis izgalmas.

2013. szeptember 18., szerda

Fügedesszert +recept

Gergo az elmúlt néhány napot a családjánál töltötte, és családfát kutatott. Egy halom családi fotóval, egy üveg szárított tárkonnyal és egy doboz fügével tért vissza, amivel persze rögtön kezdeni akartam valamit. Átolvastam pár receptet, de mindegyikhez hiányzott egy fontos hozzávaló, vagy túl sokáig tartott volna elkészíteni, így inkább rögtönöztem.


Hozzávalók:
7 db füge
2 ek nádcukor
1 tk vaníliakivonat
2 dl vörösbor
egy szál rozmaring
fél csomag zabkeksz
100 g mascarpone
2 dl tejszín
1 ek méz

A fügéket félbevágjuk, nádcukorba mártjuk és cukros felükkel lefelé egy serpenyőbe pakoljuk, majd megszórjuk még egy evőkanál cukorral. Amikor már kezd karamellizálódni, rálöttyintjük a vaníliakivonatot, kicsit hagyjuk párolódni, majd leöntjük a fügéket a borral, rátépkedjük a rozmaringleveleket, és különösebb piszkálás nélkül, lassú tűzön hagyjuk, hogy a bor sűrű szósszá főjön. Közben felverjük a tejszínt, hozzákeverjük a mascarponét és egy kanál mézet. Egy tál alját körberakjuk zabkeksszel (lehet hagyományos kekszes-vajas alapot is készíteni, de sütni nem fogunk), és eloszlatjuk rajta a tejszínes mascarponét. Amikor a füge is kész, elosztjuk a félszemeket a krémen, és a tetejét meglocsoljuk a serpenyő alján visszamaradt, besűrűsödött borral.


Bár tortaformában készítettem, ez senkit ne tévesszen meg, természetesen nem lehet szeletelni, kanalas édességről van szó.

Az ötletadó receptet flatcatnél találtam.

2013. szeptember 15., vasárnap

És megint Duna


Idén augusztusban is elautóztunk néhány barátunkkal a kedvenc dunai táborhelyünkre, tábort vertünk, és ott töltöttünk néhány napot. Szeretem ezeket a hétvégéket, amikor nincs semmi feladatunk, és a napok főzéssel, szalonnasütéssel, strandolással és hosszú beszélgetésekkel telnek.

Sokszor találkozunk ilyen-olyan apropóból, de talán ez a legpihentetőbb valamennyi közös programunk közül. A néhány nap a Duna mellett, amikor a tűz egész nap ég, homokvárakat építünk a parton a gyerekekkel, felváltva olvasgatjuk a közösen összehordott újságokat, versesköteteket, csillaghullást nézünk vagy máglyát rakunk este és annyi gyümölcsöt eszünk, amennyi csak belénk fér.


Most, hogy már hűvösek az esték, különösen szeretem újra meg újra visszanézni ezeket a fotókat, és közben érezni a nyárillatot. Jövőre folytatjuk!

2013. szeptember 5., csütörtök

Útszéli clafoutis +recept

Volt körülbelül egy hét augusztus közepén, amikor az utak mentén tömegével nőttek ezek a sárga gyümölcsök. Mirabella, ringló vagy sárgaszilva, fogalmam sincs, sosem tudtam, mi a különbség ezek közt - lehet, hogy mindegyik ugyanaz. A lényeg, hogy egy nap, valahonnan épp hazafelé tartva, megálltunk és szedtünk egy marékkal. Amennyire tudtam, lefejtettem a magról és beledobtam a clafoutis-ba, ami Budapestről betoppanó barátunk, Bagoly doktor érkezésének örömére készült. Recept következik.



Hozzávalók:
4 dkg liszt
4 dkg cukor
2 tojás
2 dl tejszín
8 kocka étcsoki
6-8 db pici szilvácska, félbevágva
1 db őszibarack

A lisztet és a cukrot egy tálba szórjuk, ráütjük a két tojást, csomómentesre keverjük. Hozzáöntjük a tejszínt, egyneműre keverjük. A folyékony masszát elosztjuk 4 db kivajazott szufléformába, vagy bezúdítjuk egy kisebb tortaformába. Beleszórjuk az összetördelt csokit és a gyümölcsdarabokat, és előmelegített sütőbe toljuk (nálam légkeveréses 160 fok). Amikor felemelkedik és elkezd aranybarna színt ölteni a teteje, akkor kell kiszedni, időt nem írok, mert erősen függ a sütőtől is és attól is, hogy milyen formában készül. Na jó, mondjuk 20-25 perc.


Forrón vagy langyosan finom, például fagyival vagy tejszínnel, de magában is. Nekem ez az első és legfontosabb édesség-receptem, mert a gyümölcs nélküli, csak csokis verzióhoz mindig van otthon minden, és (a sütést leszámítva) tényleg öt perc alatt össze lehet rakni. A töltelékek persze szabadon variálhatók. Alaprecept a Stonesoup blogról.

2013. augusztus 22., csütörtök

DIY hippi esküvő #2 - Menyasszonyi ruha

Ó, a menyasszonyi ruha... Kislánykoromtól kezdve ez izgatta a legjobban a fantáziámat, de amikor eljutottunk a saját esküvő küszöbére, azonnal tudtam, hogy nem szeretnék fényes-habos, szalonból kölcsönzött ruhát. Elmentem azért egy kölcsönzőbe felpróbálni néhány hercegnőruhát a poén kedvéért, de éreztem is, a tükörbe nézve láttam is, hogy nem ezt szeretném. Az elég hamar nyilvánvaló lett, hogy a pinteresten gyűjtögetett egyszerű, bohém ruhák a teljes esküvői költségvetést felemésztenék, és bár naponta végigböngésztem az Etsy fehér/ekrü maxiruha kínálatát, az én árkategóriámban nem találtam meg az igazit.


És akkor felhívtam Napsugár barátnőmet, hogy megvarrná-e nekem a világ legegyszerűbb menyasszonyi ruháját. N. nem varrónő, nem is tanulta soha a varrást, és saját bevallása alapján korábban csak táskákat és szoknyákat varrt, de nekem nagyon tetszettek a táskái és a szoknyái, és egyébként is valami igazán egyszerűt képzeltem el, úgyhogy ez nem okozott gondot. Arról nem is beszélve, hogy nem ismertem olyan varrónőt, aki tűrte volna a folyamatos nyüglődésemet...

A munka nagyjából úgy nézett ki, hogy először is napokat, heteket, de talán hónapokat is eltöltöttünk a Pinterest, az Etsy és a Google Képkereső társaságában, és küldözgettük egymásnak a linkeket, amíg a sok kis részletből nagyjából össze nem állt, hogy mi az, amit szeretnék. Kiderült, hogy mégsem ez lesz a világ legegyszerűbb menyasszonyi ruhája. N. egy két rétegű szoknyát varrt madeirából, aminek az alsó rétege földig, a felső egy kicsit feljebb ért. Erre jött rá a pamut alsóruhával kiegészített csipkeruha, ami nagyjából térdig ért és hátul egy masnival lehetett megkötni. Az egyenes szabású mellrészt N. egy saját ruhájáról mintázta, de két csipkepánttal is megtoldottuk, amiket legyező alakban enyhén szét lehetett húzni, hogy a templomban a vállamat is fedjék. Akkor még nem tudtuk, hogy nagyjából 10 fok lesz az esküvőn... Meleg időben a hosszú szoknyát le tudtam volna venni, és a ruha önmagában is működött volna.


Ha azt az utat választod, hogy egy baráttal varratod meg a ruhát, azt ajánlom, gondold végig alaposan, hogy mennyire erős a barátságotok. Nálunk volt egy-két pont, amikor megijedtem, hogy ki fogunk-e keveredni ebből épen, de végül N. nagyon jól állta a sarat az összeomlásaim közben is. Számíts arra, hogy időben mindenképp, de esetleg pénzben is többet kell rászánnod a projektre, mintha egy használt "szalonos" ruhát vennél. Nekem óriási szerencsém volt, N. végigjárta a budapesti anyagboltokat és sikerült olcsón találnia madeirát, pamutvásznat és csipkét is - ugyanabban a színben. Azonkívül fotók és a gtalk segítségével olyan jól kommunikálta a folyamatot, hogy az anyagvásárlás-méretvétel után csak kétszer kellett felutaznom Pestre próbálni. Szóval egyáltalán nem elveszett az ügy, és garantáltan egyedi ruhád lesz, ráadásul olyan, amilyet szeretnél és ami illik az egyéniségedhez.

A ruhához a templomban egy H&M kardigánt húztam, amit N. pár öltéssel boleróvá alakított. Az esküvő után egy sárga C&A kardigánra váltottam, ami feldobta az amúgy szürke napot és színben pont összeillet Gergo cipőjével. A cipőmet a Reserved-ben vettem. Gergo ruháját teljes egészében a Zarában vásároltuk, szinte hihetetlen, de egyetlen (bár több órás) próbasession után. A kardot egy barátunk szolgáltatta, a koronákról még lesz szó később. :)

A képeket Török-Bognár Reni készítette.
Még több esküvős poszt itt.