Első év a varázskertben

A kertünk, ami a házhoz tartozik, rengeteg örömet hozott nekünk az elmúlt évben. Térdig ért benne a gaz, amikor májusban nekiálltunk a felásásának, és a késői időpont miatt már nem tudtunk mindent termelni, amit szerettünk volna, de még így is varázslatos volt. Van benne néhány sor szőlő, ami a földillattal és a puha füvekkel együtt igazi meghitt hangulatot árasztott még akkor is, amikor nagyon el volt hanyagolva.

Azzal kezdtük, hogy kijelöltünk egy, a paksi albérletünk erkélyénél valamivel nagyobb területet, feltörtük és telepakoltuk palántákkal: többféle paradicsommal, paprikával, chillivel, padlizsánnal. A másodvetéses időszakot kihasználva vetettünk uborkát, cukkinit, zöldbabot és tarkababot is, és amíg esős-hűvös volt az idő, néhány sor retekkel is megpróbálkoztunk.

Ekkortól rendszeres programmá vált a hosszú munkanapok után elmenni a házhoz, ledobni a cipőnket és mezítláb locsolni a kertben, leszüretelni és kosárban hazahordani az aktuális termést és finomakat főzni belőle. Hétvégenként, amikor a falbontásban vagy vakolatverésben nagyon elfáradtunk, porosan-koszosan kifeküdtünk a fűbe egy pokrócra és hallgattuk a kabócákat. Nyár vége felé még két összehajtható napágyat is beszereztünk, és nap végén abban ülve kortyoltuk a hideg sört.

A kert legszebb színfoltja a bársonyvirág volt, aminek a magjait csak úgy mellesleg szórtuk el egy langyos késő tavaszi estén egy betonfal tövébe, aztán ősz végéig néztük, hogy hogy lángol a bokor. Mellé idővel a barátainktól kapott abróbb virágbokrocskák is felsorakoztak. Rendszeres látogatóink voltak a kerítésen átszökő szomszéd kutyák-macskák és a pajtából kitelepített, a komposzthalom alján új otthonra talált süncsalád. A kert mindig tele volt élettel, mindig fel tudtunk töltődni benne, és még az utolsó, novemberi munkás napokon is tudtunk szakítani a fűszereiből a közösségi, nyílt tűzön főtt vacsorákhoz.

Ősszel aztán felástunk még egy darabot, elültettünk egy sor gyümölcsfát és -bokrot meg néhány, a szomszédoktól kapott salátakezdeményt, aztán hagytuk téli álomba merülni a mi varázskertünket. Most benn terveztgetjük az idei évet, és már nagyon várjuk, hogy végre eljöjjön a március, felvegyük a gumicsizmánkat és alaposan összekoszoljuk magunkat a friss, illatos földdel.

Viszlát, Paks!

Ma lezártunk egy nagyon fontos fejezetet az életünkben: visszaadtuk a paksi lakás kulcsait. Nehéz szívvel gurultunk ki a városból, ami most már nem az otthonunk, az olyan jól ismert házak között. Nagyon megszerettük Paksot ez alatt a három és fél év alatt, sok kedves emléket fogunk őrizni róla, és hiányozni fognak a nyáresti strandolások, a misék, a Duna-parti szalonnasütések, a löszfal, az emberek. Örömmel lépünk tovább, mindig őrizve ezt a képet a szívünkben:

Viszlát, Paks! Köszönjük, hogy jó voltál hozzánk.

2014

Elég nagy esélye van annak, hogy ha valamikor a jövőben szóba kerül a 2014-es év, nem nagyon fog más eszünkbe jutni róla, mint a házfelújítás. Ezzel telt a legtöbb hétvégénk és ekörül forogtak a gondolataink minden hétköznap. Mégis, mielőtt befejezzük ezt az évet, még egyszer végiggondoltuk, hogy mi más volt még, ami szebbé, emlékezetessé (és időnként egyedül elviselhetővé) tette 2014-et. Szerencsére elég sok minden. :)

Ott volt például az a hosszú hétvége, amikor az első házassági évfordulónkat ünnepeltük. Kivettünk egy szobát Pécsen és ott töltöttünk pár ráérős napot. Találkoztunk néhány barátunkkal, együtt vacsoráztunk jobbnál jobb helyeken, kirándultunk a Mecsekben, múzeumokba mentünk, hazafelé pedig megálltunk Mecseknádasdon, a kápolnánál, ahol az esküvőnk volt.

 Vagy például az a néhány nap, amit nyaralásnak kiáltottunk ki, leautóztunk Nagyharsányba és ördögkatlanoztunk, nem törődve az esővel, aztán később a hőséggel sem. Találkoztunk egy sor régi és új ismerőssel, boroztunk a hegyen, színdarabokat néztünk ámulva és végteleneket beszélgettünk.

Ősszel a kőművesmunkák mellett mindketten tanulni kezdtünk: Gergő a szakképzést kezdte el, én pedig elvégeztem a dúla alapképzést, azóta pedig már a továbbképzést végzem. Hurrá!

Közben - mert odafenn úgy gondolták, elbírunk még egy kis extrával -, találtunk egy koszos, nyivákoló kismacskát. Hazavittük, és ő lett Borisz. Gyönyörű, fehér, kék szemű, nem hall, és egy igazi rosszcsont. Újra kellett gondolnunk miatta a teljes költözési tervet, és minden egy napnál hosszabb utazásnál a fejünk tetején pörgünk, amióta velünk él, de lassan megtanuljuk kezelni a helyzetet :)

És volt számtalan barátokkal töltött hétvégénk a háznál, ahol az első hónapokban a kertben felállított sátrakban aludtunk hétvégenként, és egészen sokáig csak a kerti csapnál tudtunk mosakodni az egész napos munka után. Ipari mennyiségű szalonna és lecsó készült, jó borokat ittunk pincehidegen, szabadtéri vetítést tartottunk Lázár Ervin-novellákból készült filmekkel és a szőlőtőkék között néztük a csillagokat.

Nagyon munkás év volt, rengeteget tanultunk az építőiparról, a vakolatfajtákról, a csempeszínekről és a bútorbeszerzési helyekről, a barátságokról, a bizalomról, egymásról és talán a legtöbbet magunkról. Soha ilyen hálásak egy év végén sem voltunk még azokért az ajándékokért, amiket év közben kaptunk: mindenféle földi javakért, időért, jó tanácsokért, este is felvett telefonokért, átvállalt feladatokért, mindenki keze munkájáért. Ezt az évet nem egyhamar fogjuk elfelejteni. Innen is köszönjük mindenkinek, aki a részese volt. Boldog új évet mindannyiótoknak!

Boldog karácsonyt!

Ha valamit, hát azt megtanultuk idén, hogy nem a külsőségek teszik a karácsonyt. Az adventet dobozok közt töltöttük, a konyhánk még nincs olyan állapotban, hogy ünnepi vacsorát készíthetnénk benne, és arra sem igazán volt időnk, hogy ajándékokat vegyünk egymásnak. Mégis hatalmas ajándékot kaptunk idén: a saját otthonunkban tölthetjük a karácsonyt. Egy égősor az ablakban, meleg, fenyőillat és egy kis pihenős együttlét, ennél többet nem is kérünk, köszönjük szépen. Azt kívánjuk, hogy nektek is legyen hasonlóan meghitt, boldog karácsonyotok!

Hurrá, beköltöztünk!

 

Megérkeztünk! Többé-kevésbé beköltöztünk a házba, amin egész évben dolgoztunk. A dolgaink többsége még dobozokban várja, hogy legyen hová tenni őket, a bútorok egy része még nincs kész és a falak még szinte mind csupaszak, de ezzel most nem foglalkozunk, inkább azt ünnepeljük, hogy itt vagyunk. Itt teázunk este és itt ébredünk reggel, itt gyújtjuk meg az adventi koszorún az utolsó gyertyát és itt olvasunk a szőnyegen heverve. Sok minden történt velünk ebben az évben, fogunk majd írni erről is, meg a házról is, de most egy picit örüljetek velünk. Megérkeztünk. :)

Pssszt!

Nem is tudom, merről kellene megkerülnöm az amúgy már rég kihűlt kását, vagy vágjak-e bele csak úgy a közepébe, hogy hová is lettünk, mmikor lesz újra poszt, és még néhány formája ugyanannak a kérdésnek. Az a helyzet ugyanis, hogy az elmúlt pár hónapban nyakig merültünk egy házfelújításba, aminek a részletei többnyire még nekünk is túl szakmaiak, nemhogy a kedves közönségnek. Szétverünk, befalazunk, méricskélünk, tanakodunk, vakolatot verünk és elkallódott kalapácsokat keresünk az idő nagy részében.

És persze továbbra is, mint eddig, próbáljuk két nyílászáró-ügyi vita között élvezni az életet, friss zöldségeket szedünk a konyhakertből, és néha ki is ruccanunk egy-egy hétvégére, de most eléggé a háttérbe szorult, hogy mindezt közvetítsük is. Nem mindig fotózunk, és még ritkábban szánunk arra időt, hogy a fotókat összerendezzük, szavakat is társítsunk hozzá - így, amíg az a bizonyos ház lakhatóvá nem válik, valószínűleg csendes marad ez a felület. Ha meg mégsem, annak csak örülünk. :)

Könyvek a kávézóasztalról - Woodstock Handmade Houses

Könyvek, amik kifejezetten arra vannak, hogy belelapozzunk, ha van pár percünk. Leginkább sok képpel, rövid szövegekkel. Mindig van belőlük két-három a kanapé előtti kis asztalon. Kávéhoz, teához, vagy amíg a másik kiszalad a konyhába, elintéz egy telefont, megír egy posztot. Ha nem is klasszikus kávézóasztalos könyvek, így használjuk és így szeretjük őket. Ebben a sorozatban bemutatjuk a kedvenceinket.

Woodstock Handmade Houses

Random House, 1976

Itt tudod megvenni például.

Igazi ritkaság, amire úgy találtam rá, hogy évekkel ezelőtt lakberendezési inspiráció után kutattam a neten. Szinte mindig kaphatók belőle antikvár példányok a nemzetközi oldalakon, de időnként csak igen borsos áron. Szerintem mégis megéri: kevés dolog tud annyi pozitív lelkesedéssel eltölteni, mint ennek a könyvnek a fotói. Két amerikai őshippi fotózta körbe Woodstock környékét, ami már fesztivál előtt is a bohém művészek gyűjtöhelye volt. Többségük kézzel, bontott anyagokból és fűrészmalmokból szerzett deszkákból építette a házát, egészen fantasztikus tereket létrehozva így. A fotókból született ez a könyv a '70-es években, és negyven évvel később is ugyanolyan hatásos és lelkesítő, mint akkoriban lehetett. Bár angol nyelvű, a szövegek kevésbé fontosak benne, a lényeget inkább a fotók adják, amik láttán azonnal kedvem támad a mindig éppen aktuális lakóterünket azonnal és gyökeresen átalakítani. Magyarázatképp egy Flickr fotószett a könyv néhány fotójával: https://www.flickr.com/photos/40015199@N08/sets/72157625232592717/

Az előző kávézóasztali könyv leírását itt találod.

Híresek lettünk!

Ó igen, még mindig esküvő :) Ma megjelent egy cikk az esküvőnkről az Esküvő Vintage honlapján, sok-sok fotóval. Ha az eddiginél is több részletet szeretnétek tudni, itt olvashatjátok az interjút. Az Esküvő Vintage-et egyébként is ajánljuk mindenkinek, aki esküvőre készül, jó tippeket lehet náluk begyűjteni, és a szolgáltatóajánlójuk is egyre inkább fejlődik. Nem bántuk volna, ha már tavaly ilyenkor is ismerjük az oldalt. :)

Ide kapcsolódik az a hír is, hogy elindult a fotósunk, Török-Bognár Reni új honlapja, amihez ezúton is gratulálunk! Nekünk külön öröm, hogy a főoldalon öt fotónk is szerepel. Leírhatatlan érzés, hogy Reninek, akinek gyakorlatilag abból áll a fél élete, hogy kreatívabbnál kreatívabb esküvőket, párokat fotóz, sokat jelentenek a rólunk készült fotók. Fantasztikus volt vele dolgozni, mindenkinek szívből ajánljuk, ezt tényleg nem lehet elégszer elmondani!

Ha van egy kis időtök, nézzetek rá mindkét oldalra, mert érdemes.