Nyár végén

Szeretem a nyarat. Szeretem a forróságát, a könnyedségét, a mezítlábas lépteket a göröngyös földön, a trikókat és lenge ruhákat, a szívószállal ivott hókristályt, hogy hálás lehetek a hűvös esőcseppekért. Szeretek a nyitott ablak alatt aludni, könnyű tésztákat ebédelni, pokrócon heverve olvasni, sátorozni, fürdeni a Dunában, a hosszú utakon a papucsot lerúgva, lehúzott ablaknál vezetni és a Non je ne regrette rien-t hallgatni az autómagnóból, jó hangosan. Szeretem a napot és az árnyékot, a sok-sok nyári kedves emléket, hogy sokáig világos van, hogy a balatoni vonatokon évtizedek óta ugyanaz a megbízható bőrülés-illat terjeng, hogy ilyenkor valahogy mindent szabad. Még pár nap és vége, és mi tagadás, már várom. Mert szeretem az őszt is, a színes levelekkel, töklámpásokkal, szelídgesztenyével és forró csokival, a mecseki kirándulásokkal és a kötött pulóverekkel. Örülök, hogy mindjárt itt van, visszatér és a kellemes hűvösségével együtt visszahozza a kedvemet a sütéshez-főzéshez, az iskolakezdés levegőjét és persze a születésnapomat. Gergő visszamegy dolgozni, a fonalak kigombolyodnak a kosárból, ahová tavasz óta elbújtak, a szekrényből előkerülnek az őszi színű kardigánok, a hosszú nadrágok, a harisnyák. Az ágy mellett toronyba gyűlnek a könyvek és előbb-utóbb újra előszedjük a paplant, becsukjuk éjszakára az ablakot. Ősz, várunk már nagyon. Nyár, hiányozni fogsz.