Dunaföldváron töltöttük ma a délutánt, kedves rokonokkal, akik egyben nagyon jó barátaink is. Jó volt köztük lenni, régi ismerősként ülni a konyhában, ahol a kamaszkorból a felnőttkorba való átmenet összes krízisét kibeszélhettem magamból. Nagyjából az általános iskola végén kezdődtek rendszeres zarándokutaim Sz. családjához: akárhányszor úgy éreztem, hogy jó mélyen vagyok és nem látom a kiutat, nehéz döntések előtt álltam, elhagytak, vagy csak épp egy kis magányra volt szükségem, felültem a buszra és bevackoltam magam hozzájuk néhány napra. A forró teák, hosszú beszélgetések és a játék a gyerekekkel mindig helyre tett és irányt mutatott, a ház és a benne élő emberek feltöltöttek inspirációval és motivációval. Boldog vagyok, hogy Gergő is barátokra talált bennük, és így együtt is az életünk részei. Nem tudom, hol lennék nélkülük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése