A hétvégét kedvenc kis falunkban töltöttük, Kisújbányán. Nem is olyan régen, augusztus elején dobta fel az ötletet Kicsu bátyja, hogy szervezzünk egy eljegyzési bulit a Mecsekbe. Ő elkérte nekünk a házat hatalmas udvarral, tűzrakóhelyekkel, féltetővel, mi pedig egyszerűen odamentünk és jól éreztük magunkat.
A történethez hozzátartozik, hogy én egy nagyon fárasztó munkahét után ültem kocsiba szombat reggel. Ráadásul pénteken este a cserkészekkel férfiportyát tartottunk, hat felnőtt férfi indult el gyalog az éjszakába túrázni. Hamar kiderült, hogy nem a túrázás az éjszaka célja, sokkal inkább hivatástisztázó lelkigyakorlatot szervezett nekünk a csapatparancsnok. Gyönyörű éjszaka volt, a Hold fényénél írtam le a számomra fontos néhány gondolatot. Mellettünk elkocogott a vadkan, néha szólt a kuvik és huhogott a bagoly. A Duna partján aludtunk, a szabad ég alatt, egy faluval odébb. Hajnalban keltünk, napkelte előtt. A többiek megerősítették a fogadalmukat, én pedig ígéretet tettem. Ezek után a többiek cserkésztestvérükké fogadtak. Komoly, felemelő és megható éjszaka volt. Ezek után - ki tudja hogyan - előkerült két kenu, és a kelő nappal mi is a Dunán érkeztünk meg Paksra. Érdekes volt szembesülni magammal: kenuztam már néhányszor, most mégis ugyanannyira féltem, mint először. Álmosan ültem be a kocsiba, úgy indultunk előbb Pécsváradra, aztán Kisújbányára. A boldogulás ösvényén.
Nagyon jó társaság jött össze. Borzasztóan fáradt voltam, nem tudtam pörögni, de valahányszor körbenéztem, szimpatikus és kedves arcokat láttam. Két család, akikre jó volt nézni. Hamarosan egy család lesznek. Nem írnám, ha nem így lenne, de mindegyikük jelenléte megmelengette a szívemet.
Különleges hétvége volt. Bennem még sok minden kavargott. A munkahelyi dolgok még az álmomba is be-betörtek. A cserkésszé válásommal egy közel nyolcéves történet végére került kettőspont. Az eljegyzés pedig hát piszkosul komoly dolog egy olyan világban, ahol az emberek már furcsán néznek az olyan szavakra, mint életterv, életalakítás, vagy ha azt mondom: értékek mentén élt élet. Nagyon szépen köszönjük mindenkinek. Azoknak is, akik ott voltak, és azoknak is, akik bármikor gondoltak, gondolnak ránk. Jó dolog embernek lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése