Gyereknapi kastélytúra

Pakstól nem messze, Tengelic környékén sok kastély és kúria épült régen. Ezek közül az egyiket, a katalinpusztai Schell-kastélyt (nem meglepő módon) már régen kinéztük magunknak, de vasárnap előástuk a mezőföldi turistatérképet, összeraktuk a kastélylátogató útvonalat, és elindultunk, hogy a gyereknapi kirándulás keretében a lehető legtöbbet végiglátogassuk. Eleinte nem volt szerencsénk, néhány kastély magánkézbe került, elkerítették őket, az egyik idősek otthonaként működik, szintén kerítés mögött, és csak egy kastély nélküli kastélyparkot találtunk, ahol a tóparton megebédelhettünk.

Aztán amikor odaértünk Katalinpusztára, ott állt a Schell-kastély, és később megtaláltuk a Jeszenszky-kastélyt is. Borzalmas állapotban vannak, potyog róluk a vakolat, kitörtek az ablaktáblák, az ajtók beszögezve vagy vaslapokkal pótolva. A Schell-kastélyban egy ideig munkásszálló működött, most találtunk egy embert, aki azt mondta, ott lakik, és megengedte, hogy körülnézzünk a hátsó szárnyban, ami láthatóan életveszélyes, hiányos a tető és helyenként beszakadt a padló az emeleti szobákban. A Jeszenszky-kastélyba nem jutottunk be, csak kívülről láttuk a pusztulás nyomait. Megrendítő élmény volt, ezek a kastélyok még ilyen állapotban is valami, számunkra már örökre ismeretlen élet nyomait őrzik, ahol helye van a "felesleges" szépségnek is, ahol valamikor az ablakon beszűrődő napsütésre ébredtek, és ahonnan egy szó nélkül lakoltatták ki a tulajdonosokat, mielőtt ezeket a gyönyörű épületeket végleg magukra hagyták volna.

Úgy gondoltuk, hogy a kirándulást a gerjeni Rév Büfében fejezzük be. Miközben a kávénk fölött beszélgettünk a látottakról, Gergo két kollégája ült le mellénk, és elmesélték, hogy náluk is van egy kastély-rom, úgyhogy ezt még hozzácsaptuk a programhoz, és nem bántuk meg. A Madi Kovács kastély romjain átbotorkálni igazi szürreális élmény volt: hátulról közelítettünk a csalántengeren át, és pár sötét, koszos szobán átkommandózva végül a teraszos-oszlopos főbejáratnál lyukadtunk ki. A csigalépcső, aminek régen kovácsoltvas korlátja is volt, úszott a lemenő nap fényében, a sűrű bozóton át is átsütött az erkélyt, a szobákat beragyogó napsütés. A kastély egyébként gyászos állapotban van: üvegszilánkok mindenütt, az ajtók és ablakok hiányoznak, a plafon több helyen beszakadt, így az emeletre nem is mertünk felmenni, a kábeleket kitépték a falból, a növények elkezdtek bekúszni a szobákba. Szinte biztos, hogy ezt az épületet már nem lehet megmenteni, és vele együtt egy nem akármilyen kor még élő emlékei is eltűnnek. Volt min gondolkodnunk a hazafelé vezető úton, a jól sikerült gyereknapunk végén.