Oldalak

2015. január 31., szombat

Egy új konyha és sok új étel

Decemberben, amikor beköltöztünk a házba, még egy kiszuperált hűtőből, egy kölcsön főzőlapból és egy régi mikróból állt a konyhánk, a bútor és az új konyhagépek pedig dobozokban várták, hogy a helyükre kerüljenek. Január közepére aztán összeállt a konyha, és bár sok apró tennivaló lenne még vele, most inkább annak örülünk, hogy használhatjuk. Azóta szinte minden estét ott töltünk, jókat vacsorázunk és finom ebédeket főzünk.



Az új konyha nagyon motivál arra is, hogy új recepteket próbáljunk ki, és korábban csak ritkán használt hozzávalókkal töltsük fel a hűtőt és a polcokat. Mindkettőnk szervezete kicsit mást kíván, ezért tényleg változatosan alakul a menü: gergo télibb, laktatóbb ételekre vágyik, én pedig sok-sok harsogó, vitamindús, színes zöldségre. Így készült juhtúrós-céklás-rukkolás szendvics, fehérboros-újhagymás szószban úszó tarja, sütőtökleves, avokádós-sajtos pita, fűszerekkel telepakolt zöldségcurry, puliszka gombaraguval, erdei gyümölcsös túrótorta, és ki tudja még mennyi minden.

Nagyon élvezzük, hogy a saját konyhánkban beszélgethetünk egy pohár borral a kezünkben, felváltva kavargatjuk az éppen készülő ételeket, mosogatunk a hatalmas kerámiamosogatóban, szokjuk a főzőlap és a sütő időt jelző csipogó hangjait, tizedszerre is átpakoljuk a polcokat és fiókokat és kóstolgatjuk az új ízeket. Nagyon jó itt befejezni a napokat.

2015. január 25., vasárnap

Első év a varázskertben

A kertünk, ami a házhoz tartozik, rengeteg örömet hozott nekünk az elmúlt évben. Térdig ért benne a gaz, amikor májusban nekiálltunk a felásásának, és a késői időpont miatt már nem tudtunk mindent termelni, amit szerettünk volna, de még így is varázslatos volt. Van benne néhány sor szőlő, ami a földillattal és a puha füvekkel együtt igazi meghitt hangulatot árasztott még akkor is, amikor nagyon el volt hanyagolva.





Azzal kezdtük, hogy kijelöltünk egy, a paksi albérletünk erkélyénél valamivel nagyobb területet, feltörtük és telepakoltuk palántákkal: többféle paradicsommal, paprikával, chillivel, padlizsánnal. A másodvetéses időszakot kihasználva vetettünk uborkát, cukkinit, zöldbabot és tarkababot is, és amíg esős-hűvös volt az idő, néhány sor retekkel is megpróbálkoztunk.

Ekkortól rendszeres programmá vált a hosszú munkanapok után elmenni a házhoz, ledobni a cipőnket és mezítláb locsolni a kertben, leszüretelni és kosárban hazahordani az aktuális termést és finomakat főzni belőle. Hétvégenként, amikor a falbontásban vagy vakolatverésben nagyon elfáradtunk, porosan-koszosan kifeküdtünk a fűbe egy pokrócra és hallgattuk a kabócákat. Nyár vége felé még két összehajtható napágyat is beszereztünk, és nap végén abban ülve kortyoltuk a hideg sört.
A kert legszebb színfoltja a bársonyvirág volt, aminek a magjait csak úgy mellesleg szórtuk el egy langyos késő tavaszi estén egy betonfal tövébe, aztán ősz végéig néztük, hogy hogy lángol a bokor. Mellé idővel a barátainktól kapott abróbb virágbokrocskák is felsorakoztak. Rendszeres látogatóink voltak a kerítésen átszökő szomszéd kutyák-macskák és a pajtából kitelepített, a komposzthalom alján új otthonra talált süncsalád. A kert mindig tele volt élettel, mindig fel tudtunk töltődni benne, és még az utolsó, novemberi munkás napokon is tudtunk szakítani a fűszereiből a közösségi, nyílt tűzön főtt vacsorákhoz.
Ősszel aztán felástunk még egy darabot, elültettünk egy sor gyümölcsfát és -bokrot meg néhány, a szomszédoktól kapott salátakezdeményt, aztán hagytuk téli álomba merülni a mi varázskertünket. Most benn terveztgetjük az idei évet, és már nagyon várjuk, hogy végre eljöjjön a március, felvegyük a gumicsizmánkat és alaposan összekoszoljuk magunkat a friss, illatos földdel.

2015. január 20., kedd

Viszlát, Paks!

Ma lezártunk egy nagyon fontos fejezetet az életünkben: visszaadtuk a paksi lakás kulcsait. Nehéz szívvel gurultunk ki a városból, ami most már nem az otthonunk, az olyan jól ismert házak között. Nagyon megszerettük Paksot ez alatt a három és fél év alatt, sok kedves emléket fogunk őrizni róla, és hiányozni fognak a nyáresti strandolások, a misék, a Duna-parti szalonnasütések, a löszfal, az emberek. Örömmel lépünk tovább, mindig őrizve ezt a képet a szívünkben:



Viszlát, Paks! Köszönjük, hogy jó voltál hozzánk.