Oldalak

2014. január 29., szerda

Helló, tél


Az év első hóviharát használtuk ki, hogy idén először összegyűljünk a barátainkkal. Pár nappal korábban még tavaszi időben tervezgettük a hétvégét, és az sem volt biztos, hogy egyáltalán kell-e télikabátot vinnünk magunkkal. Pénteken viszont hullni kezdett a hó, estére már magasan állt mindenhol, és hamar kiderült, hogy elfelejthetjük a szalonnasütős terveket, és nem csak télikabátot kell csomagolnunk, de több rétegnyi sapkát, sálat, overállt, szánkókat is. És így elindultunk Szálkára.

Kivettünk egy vendégházat, ami a mi kis társaságunk számára tökéletesnek bizonyult. Pénteken csak a legbátrabbak érkeztek, elsőként mi, Szekszárdról a hegyen át csúszkálva, még a városi ruháinkban, lábbal rugdosva le a havat a kocsibeállóról. Pálinkát töltöttünk, forró levest ittunk és beszélgettünk. Éjfél körül befutott még két vándor Budapestről. A szombatot négyesben kezdtük, bőséges reggelivel és hosszú sétával a behavazott tájban, a tó mentén. Hazaérve belekezdtünk az ebédkészítésbe, közben lassan szállingóztak a többiek is.

Sokat írni nem érdemes a hétvégéről, mert ugyanolyan leírhatatlanul telt, mint a többi velük: szánkóztunk a gyerekekkel, hagytuk magunkat belökni a hóba, finomakat ettünk és egészen különleges borokat ittunk, térképet böngésztünk és sokat beszélgettünk. Hiányoltuk azokat, akik nem tudtak velünk lenni és élveztük azok társaságát, akik ott voltak. Jó volt minden értelemben kiszakadni a hétköznapokból, és egy hófödte, falusi mesevilág részévé válni néhány napra. Szálkán egy két évvel ezelőtti legénybúcsú után most fordult meg a társaság másodszor, de biztosan nem utoljára.



Sosem tudjuk eléggé kifejezni, mennyire hálásak vagyunk a barátainkért. Azért, hogy megfőzik a reggeli kávét helyettünk, hogy forró levessel várnak vissza a sétáról, hogy felhívnak, ha tudják, hogy szükségünk van rájuk, hogy emlékeznek a születésnapunkra. Hogy jó könyveket és jó borokat mutatnak, hogy együtt zenélnek velünk, pedig mi nem is tudunk, hogy elhívnak minket az ország legszebb helyeire. Hogy beszélgetnek velünk, hogy elmondják a titkaikat, hogy a tanácsunkat kérik. Hogy a jelenlétükkel mindig példát mutatnak. Köszi, banda!

2014. január 24., péntek

DIY hippi esküvő #6 - Apróságok II.

A végére maradt még néhány apróbbság és nagyobbság, amit fontosnak tartunk megemlíteni, főleg a dekorációs vonalon. Hosszas képnézegetés után állt össze az elképzelésünk, és a családjaink is, mi is sokat dolgoztunk vele, így aztán nem volt olyan könnyű beletörődni, hogy a hűvös-esős idő miatt nem kerülhet ki minden, amit szerettünk volna. A befőttesüvegeket, amikre egy délután alatt családilag bütyköltünk drótot, hogy a fákra akasztva mécseseket gyújthassuk bennük, végül vázaként használtuk fel, a hónapok alatt hajtogatott több száz origamidaru nagy része pedig egy cipősdobozban maradt ahelyett, hogy füzérekben a fákra aggathattuk volna őket.





Végül került azért egy-egy papírdaru minden pohárba, szerencsehozónak. Az ülőhelyeket saját kézzel megírt ültetőkártyák és melléjük fektetett rozmaringágak díszítették, utóbbit már csak azért is fontosnak tartottuk, mert a rozmaring hagyományosan "esküvős növény". Az asztalokon a csokrokat csipkével díszített befőttesüvegekbe tettük, amiket Gergő édesanyja készített. A sátor díszítéséhez  színes papírból kivágott háromszögeket fűztek fel a barátaink, a torta tetejére pedig én rajzoltam ránk hasonlító papírfigurákat, amiket hurkapálcákra ragasztva tűztünk a felső emeletre. Ha te is ilyesmiben gondolkodsz, azt ajánljuk, hogy jó előre kezdj neki a munkálatoknak, mert a papírvagdosás, de a hajtogatás is nagyon időigényes munka. Ha teheted, a díszítő csapatnak már előre elkészített füzéreket adj - nálunk sajnos mindent helyben kellett felfűzni, és az időhiány miatt sok papírháromszög (és daru) maradt meg végül.
Még néhány apróság: a királyfi-királylány témával összhangban koronánk is volt, amit Gergő édesanyja kötött saját minta alapján. Hogy szépen álljanak, keményítővel fixálta őket. Gergő kardját egy barátunktól kaptuk kölcsön, és bár sokan nem értették, mi nagyon szerettük ezt a királyfi-kelléket. A menyasszonyi autónk egy gyönyörű, vajszínű VW bogár volt, amit a sofőrünk, a bátyám kapott kölcsön egy barátjától. A borokat is ő szerezte be egy környékbeli pincészettől, amiért különösen hálásak vagyunk neki. Fő alkoholmentes italként pedig házi bodzaszörpöt és kétféle (hagyományos és narancsos-gyömbéres) limonádét készíttettünk, amik ötliteres befőttes üvegekben várták, hogy a vendégek merőkanállal merhessenek belőlük. A hideg időre való tekintettel utólag még egy jó adag forró teát is bevetettünk, ami a pálinkát kevésbé fogyasztók körében aratott sikert.
És most, hogy itt a történet vége, szeretnénk még egyszer megköszönni mindenkinek a munkáját: a családjainkét, barátainkét, a Mészkemencei Vendégházét, Török-Bognár Reniét, a tortát szállító Zengő Cukrászdáét, és minden ismerősét és ismeretlenét, aki a tanácsaival, útmutatásával vagy akár csak a pinterestes megosztásaival is átsegített minket a tervezés, szervezés és kivitelezés nehézségein.
Ha esküvőt szervezel vagy csak érdeklődsz, és bármire nem kaptál választ ebben a hat posztban, keress meg nyugodtan, szívesen segítünk, ha tudunk!
A fotók Török-Bognár Reni munkái. A többi esküvős posztot itt találod.

2014. január 21., kedd

DIY hippi esküvő #5 - Apróságok I.

Most, hogy már lassan újra tavaszodik, ideje befejezni az esküvői sorozatot is itt a blogon. :) Az egymondatos apróságok maradtak a végére, ezeket két posztra osztottuk, mert annyira sok volt belőlük. Mivel úgy döntöttük, hogy nem szeretnénk hagyományos forgatókönyvet beszédekkel, pajzán játékokkal, menyasszonyrablással és menyecsketánccal, valamilyen alternatívát kínálnunk kellett ezek helyett. Nem annyira programokkal készültünk, mint sok-sok végignézni, végigpróbálnivalóval.


Közönségkedvenc volt például az eldobható fényképezőgép, amiből hármat raktunk ki a fogadóasztalra, és rövid használati útmutatót is mellékeltünk hozzájuk. Reggel elégedetten láttuk, hogy mindhárom gép teljesen betelt, és az előhívás után kiderült, hogy igazi klasszikus bulifotók születtek. Sokan szerették a szókereső rejtvényt is, amit én raktam össze hónapokkal az esküvő előtt. Olyan feladványok szerepeltek benne, mint pl. "ezen a szórakozóhelyen csókolóztunk először", "ilyen tésztát szeret nagyon G", vagy "így hívják K anyukáját". Mivel senki sem tudhatta a választ minden kérdésre, a vendégek kénytelenek voltak beszédbe elegyedni a többiekkel a helyes megfejtés érdekében.




Amikor még azt hittük, hogy kültéren fog zajlani a mulatság, egy sor tervet összegyűjtöttünk. Így lettek volna pokrócok és párnák a területen elszórva, ahol pihenni lehetett volna, a kisgyerekeseknek pedig játszani, de akár pelenkázni is. Édesapám külön erre az alkalomra lengőtekét és életnagyságú Jengát is készített fából. Tekézni a sátorban nem tudtunk, de a Jenga az est egy pontján előkerült és általános rajongás tárgya lett.

Fontos momentum volt a menyecsketánc helyett betervezett éjféli tábortűz-gyújtás és marshmallow-sütés, aminek a hidegben még a vártnál is jobban örült mindenki. Ezen a ponton a barátaink előkaptak néhány kívánságlampiont is, ami számunkra is meglepetés volt és meghitt hangulatot vitt az estébe. De olyan apróságokkal is készültünk, mint a kávébabos csoki, amit én készítettem az esküvő előtti nap az álmosodó vendégeknek, vagy a vintage zsebkendők, amiket a netről rendeltünk és "az örömkönnyeknek" felirattal ellátva kínáltunk fel a vendégeknek.
Befejező rész pénteken - addig is megtaláljátok a többi esküvős posztot itt. A mai fotók részben Török-Bognár Renitől, részben Manninger Dani barátunktól származnak.

2014. január 19., vasárnap

Budapest szép arca


Amióta nem élünk Budapesten, sokkal inkább képesek vagyunk meglátni benne a jót. Ha néha - havonta, kéthavonta egyszer - ott töltünk egy-egy hétvégét, többnyire barátokkal találkozunk, gyalog közlekedünk a belvárosban és kipróbáljuk azokat a jó helyeket, amik azóta nyíltak, mióta elköltöztünk. Sokat beszélgetünk arról, hogy  mennyire más volt egyetemistaként élni a fővárosban, ösztöndíjból, diákmunkákból és szülői támogatásból, fix fizetés nélkül, mindig félve, hogy mire költjük a pénzünket. Most már nem gondolkodunk annyit azon, hogy megengedhetünk-e magunknak egy délutáni kávét vagy egy finom ebédet, amikor ott vagyunk, és így rögtön sokkal vonzóbbá is vált a város. Fogyasztói csapdahelyzet. :)


Amikor a busz a Dunán át befut Pestre, nekem azért még mindig összeszorul kicsit a gyomrom, és hálás vagyok, hogy már nem kell ott élnünk. Múlt hétvégén azért buszoztunk fel, mert a barátaink meghívtak egy rövidített hétvégére magukhoz. A Kálvin téren találkoztunk, vacsoráztunk a Lumenben, hazasétáltunk a Gellért-hegy mögé, megnéztük a várost a tetőről, boroztunk, elmentünk a Várig és vissza át a Vérmezőn, a hónap legfinomabb salátáját ettük ebédre és az Asztalkában desszerteztünk. Dani és Nóri szemével szépnek és élhetőnek láttuk a várost, jó érzés volt velük átsétálni a Szabadság-hídon, látni, hogy sikerült közösségeket találniuk a belvárosban is és egyenként rácsodálkozni a lakásuk megannyi apró, otthonos részletére. Köszönjük nekik és mindenkinek, aki csak egy kicsit is hozzájárul ahhoz, hogy Budapestnek lehessen szép arca, amiért érdemes időnként újra visszamennünk egy-egy hétvégére.